SzántóGráf

Pásztor Albert – a baloldal közös jelöltje – ellenvetés nélkül – törékeny a koalicíó

Sokat elárul ez a kép.  Balról jobbra,  dr. Tompa Sándor  DK kisimultan, dr. Simon Gábor MSZP, aggódóan és a közös jelölt dr. Pásztor Albert teljes komolysággal. Simon úr nagyvonalúan lemondott ,a győzelem reményében átadta a helyét egy esélyes, közös jelöltnek a város volt rendőrfőnökének, dr. Pásztor Albertnek. Akiről jelenleg senkinek, semmi más nem jut eszébe csak az, hogy egyszer kimondta  a varázsszót – cigány bűnözés márpedig van. Ha tagadjuk ha nem. Akkoriban ez a kijelentése megrengette a pozícióját. Hangzatosabb volt mint, hogy boszorkányok márpedig nincsenek vagy mégis mozog a föld.  Mert ezt nem akárki, egy főrendőr mondta. S nem is szívta vissza, nem kért bocsánatot. Minek is tette volna.

Az akkori polgármester Káli Sándor kiállása mentette meg a leszereléstől. Akkor talán a szocialisták és a jobbikosok együtt tüntettek Pásztor Albert mellett . Furcsa de így vagyon, így él a kollektív emlékezetben. Nem véletlenül  – terjedtek a  kósza hírek – hogy a Jobbik is felkérte már korábban polgármester jelöltnek. Utólag visszagondolva – talán akkor érlelődött meg benne a gondolat – ő pedig még politikus lesz.

Így aztán Pásztor úrnak hamarosan színt kell vallania – ha van cigány bűnözés – már, hogy ne lenne – Lakatos Attila a megyei vajda is megerősítette –  az a kérdés, miként szeretne ez ellen küzdeni. Kíváncsiak lennénk a konkrét programra.

Aki még nem tudná – korábban Pásztor úr a megyei főkapitányságon vezette a gazdaságvédelmi osztályt. Akik akkoriban találkozhattak vele ügyfélként megtapasztalhatták kemény, igazságosztó zsaru volt. vajon milyen lesz a ringben ?

Ami a bemutatkozáskor még nem köztudott – a DK és az MSZP ( elírtam az előbb bocsi) összefogása törékeny lábakon áll vagy toporog. Nincs meg a kellő összhang. Varga Gergő DK-s  képviselő jelölt, akinek a felmenője valamikor a Káli érában a tulajdonosi bizottságot uralta rejtélyesen eltűnt Miskolcról. Gergőnek most atyai támogatás nélkül kell megküzdenie a választáskor. Ráadásul a Youtubon már régóta kering róla egy érdekes nyilatkozat. Visszakerestem, a helyében ezt bármi áron gyorsan töröltetném. Aduász az ellenfél kezében. Ilyet józanul fiatalon se nagyon szokás mondogatni amit Varga úr kürtöl világgá.

Fogadjunk – egy óra múlva annyi nézője lesz, hogy blokkol a rendszer. Addig is gyorsan lementem.

 

Exit mobile version