SzántóGráf

Búcsúbuli a Symbolban – Fejes Zoltán Szaúd Arábiában folytatja – topmenedzser a barátaival

DSCN1433 másolata Jól sikerült búcsúbulival zárta a csütörtök estét Fejes Zoltán a Telenor vezérigazgató-helyettese, aki hétfőtől a világ másik végén topmenedzserként folytatja a töretlen karrierjét. A Symbolban megrendezett fogadáson csaknem háromszáz olyan embert hívott meg akik valamilyen módon kötődnek az életéhez, munkájához. Így aztán soha nem volt még egyszerre ennyi telekommunikációs fontos ember egy helyen mint tegnap este. A családias rendezvényről felteszek majd néhány képet.

Egy fedél alatt valamennyi mobilszolgáltató volt vezérigazgatója, köztük  első helyen Sugár András, akinek köszönhetjük – a hazai mobiltelefonálás alapjainak  a lerakását. Ott volt Beck György a Vodafone volt vezérigazgatója is, Suba János, Podhorányi László és még sokan mások akik beírták a nevüket a szakma nagykönyvébe.

Az este persze Fejes Zoltánról szólt aki valamennyi hazai mobilszolgáltatónál letette a névjegyét mígnem a  csúcsra ért. Ezentúl az arab államban lesz topmenedzser.

Bővebben – ha kipihentem az este megpróbáltatásait.

Folytatás – a facebook egy óriási olvasztótégely, ami virtuálisan  összehozza az ismerősöket, a barátokat és a rokonságot. Ám amit Zoli művelt az most mindezt felülmúlja. Ő képes volt élete minden fázisából egybehívni valamennyi embert aki valami módon hozzá kötődött és meghatározta az egyedülálló szakmai karrierjét. Nyilván létezett egy kölcsönös egymásra hatás különben ennyi embert másképpen aligha sikerült volna összeterelni egy légtérbe.

Az este lazán, lezserül ismerkedéssel, dumcsival kezdődött. Nagyon nem kellett bemutatkoznia senkinek, hiszen akik megjelentek mind a telekommunikáció hősei, ősei voltak. Minden szintről, a vezérigazgatóktól a a marketing menedzserekig. Igazából jó volt együtt látni valamennyi ismert embert. A Fejes család egy sajátos műsorral kedveskedett. Volt egy reklámfilm sorozat az elmúlt két-évtized mobiltelefonos hirdetéseiből. Volt min szórakozni, leszűrtük magunkban, hogy rengeteget fejlődtünk. Húsz éve múlva már ki is röhögnek minket az utódok. Ha ez így megy tovább.

Majd színpadra mentek mindazok akik valamilyen módon Zoli életére döntő hatással voltak. Az erről készült videót megszerzem és felteszem. Természetesen ha Ő is úgy gondolja. Ez a show nagyon tanulságos, talán egyszer a HR szakmában oktatófilm lesz.  Példaként szolgálhat arra, hogy nem léteznek szabályok, örök érvényű tételek arra a kérdésre – hogy legyünk valakik az életben. A tehetség és a szerencse a természetes kiválasztódás  nem más mint, hogy jó emberek, jó időben találkoznak valahol.

 

 

Exit mobile version