SzántóGráf

Film készült a vásárhelyi zsidóság történetéről

A holokauszt Vásárhelyt sem kerülte el, közel nyolcszáz főt deportáltak a városból, akik közül több mint négyszázan soha nem tértek haza. A vészkorszak áldozatai előtt tisztelegve tart a hétvégén megemlékezést a helyi zsidó hitközség, melynek alkalmából bemutatták a településen élő zsidóság történetéről szóló filmet is.

A holokauszt 70. évfordulója alkalmából a vészkorszak hódmezővásárhelyi áldozataira emlékezik meg a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség és Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a hétvégén.

Immár 23 éve, hogy minden június utolsó szombatján találkoznak az egykori Zsidó Elemi Népiskola tanulói. Dr. Erdélyi Miklós, a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség ügyvezető elnöke elmondta, a résztvevők – akik túlélték a holokausztot – az 1940-es évek elején kezdték meg tanulmányaikat.

Hozzátette, a második világháború idején Vásárhelyről 787 főt deportáltak, közülük több mint 400-an soha nem tértek haza. Ez a szám az országos átlagnál alacsonyabb. Ez annak köszönhető, hogy az egyik szerelvényt Kassánál, bombatámadás miatt Auschwitz helyett máshová vezényelték.

– Azt gondolom, példamutató, hogy a zsidó iskolások minden évben találkoznak. Alkalmat ad, hogy visszaemlékezzünk azokra a történtekre, amik a mai világban már irracionálisnak és elképzelhetetlennek tűnnek – folytatta dr. Erdélyi Miklós.

A program az Emlékpontban folytatódott, ahol Kerényi László „Te vagy a menedékem, erősségem, Istenem Benned bízom” című filmjét mutatták be. Az alkotás a hódmezővásárhelyi zsidóság történetét és tragédiáját tárja fel.

Kerényi László portálunknak elmondta, elsőként a miskolci zsidóságról forgatott, majd dr. Erdélyi Miklós megkeresésére a vásárhelyiekről készített filmet. – 2011-ben kezdtük és néhány napja végeztem a vágással. Akik eddig megnézték, a végén egy fél percig csendben maradtak. Ez azt jelenti, hogy érzelmeket váltott ki náluk – ismertette Kerényi László.

A megemlékezés vasárnap a Zsidó Temetőben és a Zsinagógában elhelyezett emléktáblánál folytatódik.

Megyeri József

Exit mobile version