SzántóGráf

Szegény gazdagok – limitált a banki biztosítás – a dunsztos üvegeké a jövő – az orgoványi tanulság

A pénz nem boldogít – ha nincsen. Lásd az Orgoványi takarékszövetkezet szomorú esetét, ahol a helyi bankvezetés közös erővel eljátszotta a rá bízott vagyont. Ilyenkor jut eszébe annak akinek semmije sincs, hogy megérdemlik a pórul jártak. Akiknek meg van mit a tejbe morzsolni azok meg már is paráznak. Mi van ilyenkor? A helyi vállalkozók nem tudnak fizetést adni, hiába mennek a takarékszövetkezetbe, a nyugdíjasok nem kapják meg a pénzüket, a temetésre szánt megtakarítás is elúszott. Nos, ilyenkor jön a magyar hiteltörvény jó szándékú biztosítása, aminek alapján 100 ezer euróig az állam kezességet vállal. Tehát ha Önnek van 30 milliója jobb ha a fennmaradó részt máris a dunyhába vagy a szalmazsákba rakja. S rögtön körbebástyázza egérfogókkal. Mert már a megrágott bankókat se váltják be. Vagy van egy még jobb ötletem – kicsit túlsúlyos de járható – az összes pénzt be kell váltani kettőszáz forintosokra. Ennek nagy előnye, hogy pénzromlás, államcsőd esetén maga a fém még mindig jelentős érték. Vannak bizonyos aprók amelyek többet kóstálnak színesfémként mint névértéken.

Próbáltam utána járni , hogy mit jelent ez a 100 ezer eurós értékhatár. Például egy családban személyenként értendő vagy nem.  Más, mi van ha valaki minden bankba szórja szét a vagyonát. Ezzel kapcsolatban nem éppen megnyugtató a gazdagok sorsa, ugyanis ma már nincs anonim betét. A terrorizmus és a pénzmosás elleni nemzetközi harcban csak személy azonossági igazolása után lehet a bankba pénzt tenni. Sőt az sem titok egy bizonyos összeg berakása után már is értesítik az illetékes hatóságot a vagyon gyarapodásról.

Tehát akinek vaj vagy margarin van a feje búbján, bármi csekély is maradjon a befőttes üvegeknél. Sok szalícillel a tetején sokáig eláll a papírpénz, csak ne tegyük  dohos helyre, s ne rakjuk fel a facebokra.

Exit mobile version