SzántóGráf

Lezárt ügyek: Miskolci emberölés

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfivel szemben, aki Miskolcon egy évvel ezelőtt megölte alkalmi ismerősét.
Testi sértés majd emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a miskolci 29 éves H. Tamással szemben. A nyomozás adatai szerint Miskolcon, a Bajcsy-Zsilinszky Endre úton 2013. augusztus 4-én 5 órakkor a gyanúsított alkalmi ismerősét olyan súlyosan bántalmazta, hogy az áldozatot súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba a mentőszolgálat munkatársai.

A lakossági bejelentést követően a rendőrök 20 percen belül a helyszín közelében azonosították, elfogták, majd a rendőrségre előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható H. Tamást. A bűnügyi őrizetbe vett miskolci férfivel szemben a rendőrség előterjesztést tett előzetes letartóztatására, amit ügyészi indítványra a bíróság 2013. augusztus 6-án elrendelt.

A támadás következtében az 57 éves sértett 2013. szeptember 22-én a kórházban elhunyt.

Az emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2014. július 11-én lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségnek.

Exit mobile version