SzántóGráf

Fő az egészség – kísértés a pénztáraknál – tüntessék el a sok nyalánkságot – politikai párt program

Van egy párt, nem nagy, kicsi, olyan személyes, amelyben mindenki mindenkit ismer. Időnként ugye szerepelniük kell, meg kell mutatniuk, hogy léteznek. Bent vannak a parlamentben, tehát fizetés is dukál nekik. Így időnként hallatni kell a hangjukat. Ötletelnek is.

Most például azt találták ki, hogy a szupermarketek pénztárai körül távolítsák el az édességeket minden nyalánkságot, hogy a gyerekek ne essenek kísértésbe, míg sorakoznak a szülőkkel. Alapvetően nem hűlyesség amit mondanak. Már csak azért se mert jómagam is ott szoktam kimazsolázni a Szamos csokis kockák közül a szilvásakat. Pedig nem kéne.

Ajánlják, javasolják, hogy az édességek helyett legyenek ott egészséges élelmiszerek. Zöldségek, gyümölcsök meg nem is tudom mire gondolnak. Talán sajtokra.

Végül csak azt mondom , irigylem aki ezt kitalálta. Feltételezem ,  semmi más fajsúlyosabb valami nem jutott az eszébe.

Tartok tőle, hogy ha nagyon erőltetik a témát, hamarosan megnyílhatnak a nemzeti csokiboltok, ahová a 18 éven aluliak csak szülői kísérettel mehetnek be. Szájkosár nélkül. Mert fő az egészség.

 

Exit mobile version