SzántóGráf

Defláció – idegen fenyegetés – kamat alma – szapuljuk mert ez a trend

Ki ne emlékezne azokra az évekre amikor az infláció következményeként akár 30 százalékos kamatot is kialkudhatunk a bankokban. Akinek volt mit betenni, hitte , hogy jól járt.  Miközben legalább 10 százalékot még így is veszített a reálértéken. ezek voltak azok az idők amikor a 12 – 15 ezer forintos fizetések hirtelen triplájára nőttek.

Ma bezzeg nem panaszkodhatunk – még visszamondják – a banki kamat alig 2 azaz kettő százalék. Ha nem az egerek nem éri meg bevinni , jó lesz a szalmazsákban is.  Az viszont furcsa, hogy amikor kölcsönöznek már háromszor ennyi kamatot kérnek vissza. Valahol érthető, mert ha nem így lenne nem maradna pénzük márvány borításra a pénzintézetekben.

A közelmúltban ismét csökkent a banki kamat, lassan nincs különbség a lekötés és a látra szóló betétek között. Ez önmagában jó hír, jelzi, megszűnt a forint romlása. Csak ha ez így van akkor miért drága az euró és a dollár. Miért egyre drágább? Ha a forint erősödött – igen izmosodott akkor  – az euró árfolyama miért változott a javukra.  Ezek addig edzenek amíg csak hagyjuk.

Mostanában ismerkedtem meg a deflációval. Állítólag ez  is baj.  Ez azt jelentené, hogy zéró vagy még rosszabb mínuszba megy át a kamatszint. Hogy pénzt teszek a bankba , nemhogy fizetnének még levonnak belőle. Bár sok helyen már ez most is így van. Bizonyos számlák kezelési költsége  annyira horribilis, hogy ha nem figyelsz oda te tartod el a bankot.

Ha valaki erre azt mondja , hogy divat lett a pénzintézetek szapulása és most én is beálltam a sorba, igazat kell adnom neki. Miért is ne , mindig ara haragszunk aki kölcsönzött. Mert van képe visszakunyerálni.

Exit mobile version