SzántóGráf

Részlet: “Miskolci nosztalgikus séták” című könyvből.

XXVI. Fejezet

A Besenyői utca és a repülőtér –

“Akik repülőhalált szenvedtek a

repülésszeretetük…”

…………A Repülőtéri u. 7. sz. alatt találkozhatunk Miskolc sportrepülőterével, ami 15.000 m2 alapterületű,

és amelyet *1931-ben jelöltek ki a város északi mezőgazdasági területén. Csak kisgépek és helikopterek

leszállására alkalmas terület, füves kifutópályával. Ezt a repülőteret az Észak-Magyarországi motor nélküli

repülés lehetőségeinek biztosítására alapította akkor, a Magyar Aero szövetség.

A repülőtér kijelölésénél az akkori lejtőszelek emelő áramlatait kihasználó vitorlázórepülés, igényeit vették

figyelembe.

A vitorlázó repülőgépeket kezdetben gumiköteles indítással a különböző dombokról, majd később

csörlővel juttatták a levegőbe. A 60-as években központi döntéssel sok repülőteret szüntettek meg

az országban, így a megyei sportrepülés a miskolci repülőtéren összpontosult.*

Visszaemlékezvén a 60-as és 70-es évekre az augusztus 20. ünnepnapon, vagy a nyár egy másik vasárnapján

éveken át több alkalommal is tartottak itt Repülőnapot, amelyen a város apraja-nagyja részt vett, óriási tömegben.

Kötélkordon volt kihúzva addig a területig, ameddig a tömeg állhatott. Igazi népünnepély volt ez is, sok

vendéglátós a sátraikkal kitelepült, enni-innivalót árulva.

Színvonalas bemutatók voltak ezek, Szolnokról, Budapestről, más szocialista országokból is jöttek a helikopterek

vadászrepülők, sportrepülők, ejtőernyősök. Mi mindannyian a nyakunkat kitekerve néztünk felfelé, majd váratlanul

egészen alacsonyan egy villanás alatt húztak el a fejünk felett a vadászrepülők fülsiketítő zajjal, mindenki nagy rémületére.

Igazán élvezetes események voltak ezek is. Ma már ez sincs, annál is inkább, mert a repülőtér kb. 2/3 területét szintén

kisajátították ipari célokra. Ezáltal Miskolc repülőterének az esetleges jövőbeni fejlesztése már megkérdőjelezhető.

Az én apám is fiatal korában a 30-as évek elején,ennek a repülőklubnak az alapítója és a tagja volt.

Saját maguk építették meg a vitorlázó repülőgépeiket, amelyekkel a Sajókápolna-i dombokról a szelek szárnyán

elvitorláztak, mintegy kecses madár. Sok mindent mesélt nekünk erről a felejthetetlen, szavakkal leírhatatlan

hatalmas szabadságról és nyugalomról ott fent a magasban, nem is beszélve a gyönyörű kilátásról.

Ezt a Sajókápolnai repülőteret 1934-ben avatták fel. Ma hasonlóképpen, de sokkal kényelmetlenebb pozitúrában

a sárkányrepülők művelik ezt. Sajókápolnán ezeknek az “úttörő repülősöknek és pilótáknak” egy kedves volt

kollégám, aki szintén a repülés szerelmese volt V.S. építész és grafikus, a reájuk való visszaemlékezésként

tervezett egy Vitorlázó Emlékművet a 80-as években. Ezen emlékmű felállítása 1988-ban meg is valósult.

1990-ben megtörtént az ünnepélyes átadása is. Egy ég felé meredő oszlopról felszállni készülő, széttárt szárnyú

madár képében. Magával ragadó!

A talpazatán ezeknek a nagyon régen, és már nagyon-nagyon magasan a kék égen, mindörökre elszállt pilótáknak

a neveivel, akik repülőhalált szenvedtek a repülésszeretetük gyakorlása közben.

A közelmúlti látogatásom alkalmával szomorúság fogott el, ennek az emlékműnek az elhanyagolt

környezete, és a látogatottság hiányának tapasztalása miatt…….

Exit mobile version