SzántóGráf

Visszatekintő: EFOTT rendőrszemmel – kilenc kábítóst csíptek meg

Különösebb rendzavarás és rendkívüli esemény nélkül zajlott Miskolcon a közelmúltban az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT).
A minden évben új helyszínre költöző fesztiválnak harminc év után, 2014. július 15. és 20. között Miskolc Tapolcán a miskolci Egyetemváros és környéke adott otthont. A tizenhat hektáros területen megrendezett, rekordszámú látogatót vonzó, hat napos kulturális rendezvénysorozat külső biztosítását a rendőrség hajtotta végre.

A biztosításban a rendezvény ideje alatt több mint 300 rendőr látott el szolgálati feladatokat. Az egyenruhások főként a Miskolci Rendőrkapitányság, illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési Közterületi és Támogató Osztályának állományából kerültek ki, de jelentős erőkkel vettek részt a rendőri feladatok végrehajtásában a Készenléti Rendőrség miskolci bevetési osztályának munkatársai is.
A csaknem százezer fős látogatottságú fesztiválon súlyosabb bűncselekmény nem történt, azonban két országos körözött, valamint több intézeti szökött is rendőrkézre került. A rendőrök kilenc személlyel kábítószer birtoklása, illetve új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett, két fővel járművezetés ittas állapotban míg, további egy fővel szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kezdeményeztek büntetőeljárást.
A rendezvény-sorozattal összefüggésben a járőrök egy esetben intézkedtek személyi sérüléssel járó közlekedési baleset helyszínén és további hat fő érdekében alkalmaztak biztonsági intézkedést.

Exit mobile version