SzántóGráf

A csésze dosszié – a megbánó tettes -az ügy tovább kulminál

Nem is olyan régen, vagy két-három hete vasárnap délután ezt a vécé csészét vágta a kapunkhoz egy ismeretlen tettes. Az elhúzható kapu kiugrott a helyérő, a dörrenésre kiszaladtam, de a tettesnek nyoma veszett. A detektív szellem gyorsan hatalmasodott el a lelkemben, eldöntöttem, kiderítem kinek minek köszönhetem ezt a megtiszteltetést.

Mert ugye először az írói munkásságomnak tulajdonítottam ezt a megfélemlítési akciót majd kedves haragosaim körében kutakodtam. Mígnem néhány szemtanú pontos személyleírása alapján megleltem az egyébként kedves öreg hölgyet a Derkovits utca 17. szám alatti földszinti lakásban. A tettes hebegett, mindent mondott, többek között, hogy ő látta, de nem mondja meg ki volt. Gondoltam a rendőröknek csak elárulja, de előlük meg bezárkózott. Végül nem maradt más mint, hogy előkerítsem a ház körüli videofelvételeket, amelyeken pontosan kirajzolódik a tettes képe. Igen a kedves hölgy volt, aki védekezésül előadta, dührohamában vagdalkozott. Mondván ő látta, hogy előttünk volt valamikor egy ilyen csésze és azt mi a szelektív gyűjtő mellé raktuk.  Később meggyőztem, hogy az nem a miénk volt, az enyémet elvitték a kukások, darabokban. Az a bizonyos csésze éppen az ő szomszédjáé akinek a rozsdás fürdőkád darabjai máig is ott porladoznak a társasház udvarán. Gondoltam ezek után elnézést kér, de ez már nem fért bele a színjátékba, csupán annyi, hogy elvitte a kapunk elől, oda ahol lelte.

Most lenne vége, ugyanis én már megírtam a rendőrségre, hogy a feljelentésemet visszavonom és a történteket betudom az idős hölgy jelenlegi idegállapotának. Ám közben a videorendszert üzemeltető Fellaxy Kft kiküldött egy tízezer forintos számlát a felvétel lementéséről. Amit ugye a rendőrségi anyaghoz csatoltak. Most mi légyen, megbocsájtottam, megvádoltak és mindezért fizessek 10 ezer forintot. A hölgy , az elkövető persze zokon vette amikor jeleztem az utólagos igényemet. Mondván mit nekem ennyi magyar forint az ő kevéske nyugdíjához képest. Végül  baráti hangon sikerült meggyőznöm, jobb a békesség, a legközelebbi nyugdíjából törlessze.

Tehát szeptemberben csak visszakapom a pénzem, ha hinni lehet a tettesnek.

Addig is jelzem mindenkinek, hogy az ominózus vécé csésze még mindig ott terpeszkedik a szelektív gyűjtő mellett. Hátha kell valakinek, nem olcsón de már is viheti.

Exit mobile version