SzántóGráf

Biztonsági öv: Kötve, hiszem!

Preventív jelleggel ellenőrizték a biztonsági öv használatát a rendőrök az M3-as autópálya Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszán.
Az M3-as autópálya Geleji pihenőjében sajtó nyilvános keretek között 2014. augusztus 1-jén megtartott, figyelemfelhívó akcióban a rendőrök minden oda betérő autós figyelmét felhívták a passzív biztonsági eszközök használatának fontosságára.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2014 év első félévében az elmúlt év hasonló időszakához képest kedvezőtlen képet mutat a személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek számának alakulása. Ez év első hat hónapjában a megye közútjain 319 közúti közlekedési baleset történt, melyből 11 halálos kimenetelű volt, míg 131 súlyos és 276 könnyű sérüléssel végződött. Ez az egy évvel korábbi adatokhoz képest az összbalesetek számában 10,6%-os, a halálos kimenetelű ütközések esetében 38%-os, a súlyos sérüléses eseteknél 21%-os, míg a könnyű sérülésesek baleseteknél 4,2%-os emelkedést jelent.
Fontos rámutatni, hogy a halálos kimenetelű balesetek csaknem felénél (5 esetben) a járművek vezetői és utasai elmulasztották a biztonsági övek használatát, mely biztonsági elem az emberi életet megmenthette volna.
Legutóbb 2014. július 26-án 13 óra 35 perckor történt az M3-as autópálya 156-os kilométer szelvényében halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset, amikor egy Budapest felől Miskolc irányába közlekedő személygépjármű átszakította a szalagkorlátot. Az ütközés során egy biztonsági övét nem használó 42 éves nő kirepült a gépjárműből és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A KRESZ kötelezővé teszi a biztonsági öv gépjárművekbe történő beszerelését, valamint úgy rendelkezik, hogy olyan járműben, amelynek üléseit biztonsági övvel szerelték fel, az ülésen utazó személynek a biztonsági öv becsatolásával kell magát rögzíteni. A gépkocsiban utazó 150 centiméternél alacsonyabb gyermeket – a testsúlyához igazodó kialakítású – gyermekbiztonsági rendszerben kell rögzíteni.
A felmérések szerint a balesetek során övhasználattal 50-60 százalékkal javulhatnak egy esetleges ütközés esetén a túlélési esélyek, hiszen az autóból kirepülő emberek 75 százaléka életét veszti vagy súlyos sérüléseket szenved.
Biztonsági öv nélkül már 30 km/óra ütközési sebességnél is elszenvedhető halálos sérülés. A balesetek során a személyi sérülés mértékét döntően befolyásolja a biztonsági öv használata. A légzsák és a biztonsági öv együttes használatával a sérülések száma és mértéke tovább csökkenhet!

Exit mobile version