
Július 31-én éjjel 2 óra körül villámcsapás érte a kis-kőháti tornyot. Az alábbi képes
beszámoló ugyan nem adja teljesen vissza az ott látottakat, de sok információval szolgálhat a
természet energiáival kapcsolatban.

Július 31-én éjjel 2 óra körül villámcsapás érte a kis-kőháti tornyot. Az alábbi képes
beszámoló ugyan nem adja teljesen vissza az ott látottakat, de sok információval szolgálhat a
természet energiáival kapcsolatban.
Holnap még maszkuskodunk. Hétfőtől pedig már szabadon lélegezhetünk. Most néztem meg szinte minden zsebemben van egy két maszk. A kocsiban több is. Ezek...
Pozsonyi utca Budapest 2014 július. Jól megy a pesti kutyusoknak. Ott ahol egymást érik a jobbnál jobb éttermek és vendéglők, s déltől késő...
Budapest, 2019. november 16., szombat (OS) Idén is nemzetben gondolkodó és a nemzetért áldozatot vállaló személyeket tüntetett ki alapítványunk november 15-én tartotta díjátadó...
A Napsugár Bölcsődébe hétfőn ellátogatott dr. Zsiga Marcell, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, hogy személyesen is megnézhesse, hogyan sikerült támogatni az...
2020. 06. 24., sze – 12:00 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Egy férfi meglőtte szomszédjának cicáját, a Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. Állatkínzás...
Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal a „Közszolgálati tisztviselőkről szóló” 2011. évi CXCIX. törvény 45.§ (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Miskolc Megyei Jogú...
Kedves Olvasó, volna e kedve erre a portálra írni? Érez e valamilyen késztetést, hogy megossza itt a gondolatait? Tud e olyan fotókat készíteni...
A Váci utca legemblematikusabb helye az Anna presszó. Valamikor az átkosban ez volt a csúcs. ha csak arra jártam oda betértem. Ott olyan...
Klapka úrnak a kezében is csak annyi volt. – Vámház körút 60. Kiss Viktor még ennél is pragmatikusabb – itt van a telefonszáma...
Majdnem minden a vártak szerint alakult. Orbán Viktor miniszterelnök Áder János köztársasági elnök felkérésének megfelelően az elmúlt napokban konzultációt folytatott a kormányalakításról. A...
A második öregkor legbiztosabb jele, hogy felértékelődik a toalettek közelségének a jelentősége. Árgus szemmel keressük merre van a hozzánk legközelebbi mosdó. És az...
A tervezett időben és helyen, a Csendes-óceánban ért vissza a Földre a NASA Orion űrkapszulája. ...
Nincs szó újabb könyvről. A Gyurcsány szabadon volt az utolsó -ami csontig elkelt.Egyelőre ez a széria nem folytatódik. Noha lenne még mit írni....
Valami ilyesmiről írok a héten a szokásos csütörtöki retro jegyzetemben az Északban. Hogyan lesz valaki hintáslegény . Ki vár arra aki a cirkusz...
Mint ismeretes, a közelmúltban megszüntették dr. Barkai László professzor igazgatói tisztségét a miskolci megyei kórházban. A méltatlan döntés nagy felzúdulást váltott ki az...
A „Kiváló Onkológiai Centrum 2017.” díjat a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) alapította, eredményt a Medicina Fórum konferencián hirdettek Budapesten. A 2017-es...
Vaskardok – 20. nap: Az Izraeli Védelmi Erők csütörtökön közölte, hogy likvidálta a Hamász terrorszervezet Észak-Khan Junesz-i rakéta erőinek vezetőjét, Hasszán al-Abdullahot. Vadászrepülőgépek...
A SIRIUS PRODUKT Kft. (1044 Budapest, Szilaspatak sor 42/b. 2. em. 13.) kérelmére, a Sajóbábony 024/224 hrsz.-ú ingatlanon lévő telephelyén tervezett kalcium-klorid...
A műtéti altatás az agy viselkedése szempontjából jobban hasonlít a kómára, mint az alvásra – azzal az óriási különbséggel, hogy a valódi kómával...
No Image

