SzántóGráf

Lassan becsengetnek – nem kell már csomagolni – csak a pénzt kell leperkálni

olvasó fúzet

Ilyenkor bezzeg az én időmben már megvettük a tankönyveket és a füzeteket. Szorgosan sorakoztam. válogattam a Széchenyi út 54. szám alatti papírüzletben. Három tekercs kék papír és ötven darab vignetta. A tolltartó és a táska általában négy évet kiszolgált, nem úgy mint ma. Ezeket úgy cserélik mint a gatyát. Aztán esténként bekötösdít játszottunk00287 . Ha kellene ma is élre vágó módon burkolnám a könyveket is.

Látom mindez kiment a divatból.  A füzeteket és a könyveket nem borítják be. Minden készen kapható, talán még a nevüket is a boltban nyomtatják a füzetre.

Megjegyzem volt idő, amikor az év végén beszedték a még használható tankönyveket, hogy odaadják az arra rászorulóknak, az utánunk jövőknek. Szép szokás volt.Ma már gazdagok vagyunk, minek is már az ilyen sáfárkodás.

Kezdjünk azzal, hogy a könyvek 25 ezer forint, a füzetekért érdemes a bevásárlóközpontokba menni ott csak egy tízes. Majd egy tornacipő, tornaruha, köpeny ha még kell és az osztálypénz a kirándulásra.  Olyan százasra ki lehet kerekíteni ha a tavalyi táska már gagyi.

Exit mobile version