SzántóGráf

8 millió 800 ezer forint vissza nem térítendő támogatás társasházaknak

Tisztelt Kolléga!

Idén márciusban az OTP Bank immár hatodik alkalommal írta ki Társasházi pályázatát, amelynek

keretében összesen nettó 8 millió 800 ezer forint vissza nem térítendő támogatással segíti a

lakóközösségeket céljaik elérésében. A szakmai zsűri idén 1100 pályaműből választotta ki a három

kategória (környezetvédelem, közösségépítés, életminőség-javítás) összesen kilenc nyertesét és egy

különdíjasát.

Az OTP Business üzletága szeretettel meghívja Önt a díjátadó ünnepségére, amelyen kötetlenül

beszélgethetnek szakértőinkkel és a nyertes társasházak képviselőivel.

A nyertes pályázókat köszönti és a díjakat átadja:

Csonka Tibor, az OTP Business üzletág ügyvezető igazgatója.

Időpont: 2014. augusztus 28, csütörtök 10 óra

Helyszín: OTP Bank, Nádor utca 16. Endrődi terem

Kérjük, hogy részvételi szándékát szíveskedjen válasz e-mailben vagy a 301-7015-es telefonszámon

jelezni. Köszönjük visszajelzését, megtisztelő jelenlétére számítunk.

Exit mobile version