SzántóGráf

Jó ízlésű miskolciak még mindig vékony pénztárcával

Valahogy így lehetne összefoglalni a térséggel, a megyeszékhellyel kapcsolatos újabb marketinghíreket, melyek a Rossmann budapesti sajtótájékoztatóján váltak nyilvánossá. Az anyacég is, a hazai üzletlánc is évtizedek óta kiemelkedő forgalmi növekedéssel vezet a piaci ágazatban.

A mostani tájékoztatás igazi apropóját az ősszel kezdődő image kampányának lényege képezte, melyhez az ismert tévés személyiséget, Árpa Attilát sikerült megnyerniük a televíziós reklámokhoz.

A sikerekhez nagyban hozzájárultak a hazai piacon ismert webshop fejlesztések. két éve elindított Rossmanó Babaprogram, az idén elsőként jelentkező Kismama Klub is. A másik, hogy a minőségi expanzióról sem feledkeztek meg, a forgalom felfutásában nyilvánvalóan enne is szerepe volt.

Flórián László ügyvezető igazgató a területi eredmények ismertetése során elmondta, a négy miskolci üzletük nem hozta az országos,illetve a budapestihez közeli eredményeket, nálunk a stagnáló forgalom volt a jellemző. Az őszi kampánytól azonban itt is számolnak némi emelkedéssel.

Varga Anita Ágnes a cég marketing vezetője szívesen osztotta meg velünk azt is, hogy a viszonylag szolidabb vásárlói érdeklődés mellett érdemes szót ejteni a miskolciak jó ízléséről, amit az eladott kozmetikumok minősége jelez, a mennyiségi mutatókon túl ez is egy igen fontos mérőfaktor. Ha a miskolciak jelenleg nem is költenek annyit ezekre a termékekre, mint más nagyvárosok lakói, igényességükkel jelzik a cég számára, hogy a fejlesztéseknél primátusa kell, hogy legyen az egyre igényesebb termékeknek.

Nagy József

Exit mobile version