SzántóGráf

Ártatlan a Négy Mancs

A Fővárosi Törvényszék ma elutasította a legnagyobb magyar hízott
libamáj-termelő cég, a szentesi Hungerit Zrt. keresetét a Négy Mancs
nemzetközi állatjóléti szervezet ellen. A Hungerit jó hírneve megsértéséért perelte be az állatvédőket, mondván, hogy törvénysértő volt állatkínzónak nevezni termelési módjukat. A bíróság ezzel szemben megerősítette, hogy a Négy Mancs jogszerűen és állatvédelmi céljai szerint járt el.

Nina Jamal, a Négy Mancs gazdasági állatokért felelős szakértője elmondta: “A Hungerit rendkívül nagy kártérítési igényével megpróbálta elnémítani a szervezetet. A bíróság döntésének köszönhetően tovább dolgozhatunk az állatok érdekében és mindazokért a vásárlókért, akik az állatjóléti szempontok figyelembe vételével akarnak vásárolni. A bíróság hangsúlyozta,hogy a Négy Mancs azt és úgy tette, amit és ahogyan azt egy állatjóléti szervezetnek tennie kell.”

A magyar termelők nagy többsége már nem él a kényszertömés és az eleven
tolltépés gyakorlatával, így megfelelnek a vásárlók Európa-szerte növekvő, kegyetlenségtől mentes hús iránti igényének. A Négy Mancs a bíróság mai döntése után újra arra bátorítja a Hungerit Zrt.-t és a pár maradék céget, hogy hagyjanak fel az eleven tolltépéssel és a kényszertöméssel.

Hazánkban a napokban lép életbe a libák és kacsák tartására vonatkozó új, uniós szabványoknak is megfelelő szabályzás, mely jelentősen javítja a tartási körülményeiket. A jogszabály szerint a kényszertömés kiváltására is több tudományos erőforrást kell a jövőben fordítani.

Exit mobile version