SzántóGráf

Számolom a napokat – fura kampány tele meglepikkel – ki mit mond és minek – milyen ember aki erkölcsös

Már nem sokat kell aludnunk és vége a kampánynak. Eldől, minden eldől, hogy kik lesznek a lokálisan fontos emberek.A magam részéről nem bánnám, ha már holnap szavazhatnánk. Mert sok ami sok.
Jön az egyik polgármester jelölt , hogy ő ha – ha, ha ismétlem ha megválasztják – egy esztendei teljes fizetését felajánlja az oktatásra. Nemes gesztus. Számoljunk, mondjuk hazavihet majd nettóban hatszázezret, tehát olyan hét millióval lesz beljebb az oktatási büdzsé. Nem sok, nem kevés, ám ahhoz képest amennyit a mostani kampányban elpufogtatnak bagatell. Még se becsüljük le.
Inkább várjuk , hogy valamennyi jelölt beígéri ugyanezt vagy emeli a tétet. Majd ha meg hivatalban lesz majd gondoskodunk mi róluk, hogy ne haljanak éhen. Jut eszembe Pásztor úrnak van nyugdíja. Ja így könnyű gavallérnak lenni.
Aztán itt van az LMP jelöltje, a nevét se jegyeztem meg, ő meg küldött egy ultimátumot vagy valami hasonlót, hogy a Pásztor úr lépjen vissza a javára. Érdekes, hogy miként lehet valakinek ilyen nagy mellénye, bátorsága önbizalma meg tudom én milyenje. Azt se tudjuk kicsoda, s most kitalálja a Pásztor mondjon le a javára. Érdemes e ilyen beszólásokra oda figyelni?
Persze, miért is ne. Pesten is kardjába dőlt a Falus aki azzal büszkélkedett, hogy Bokrossal együtt reggeliztek. Hogy mit azt nem árulta el azt viszont elmondotta, eszükbe se jut egymás javára lépegetni előre vagy hátra. Na erre most a hét elején Falus meghátrált. Egyébként jól tette, nagyon pipogya embernek tűnt, szelídségével, lagymatagságával alig jött át a médián. Bokros a táncos lábú meg ugye leamortizálta magát, többszörösen is a politikában így Tarlós aranyérme olyan biztos, hogy kár a szavazást megtartani. Most mondom pénzkidobás az egész cirkusz.
Újabb hír Rózsa Editke – bejelenti erkölcsös polgármester kell Miskolcnak. Hogy mit ért ez alatt még nem tudom. Mi egyszerű két lábon járók az erkölcs alatt csak azt értjük, hogy ne csapongjon félre a házasságából. A tíz parancsolat egyéb fejezetei már kikoptak az erkölcs értelmezéséből. Egyre kíváncsibb vagyok milyen polgit szeretne Rózsa Edit. Milyen az ő erkölcsi mércéje?
Láttam egy táblát, nem véletlenül a Zsolcai kapuba rakták ki. Jakab polgármester Jobbik jelölt ígéri, hogy ha ő lesz a befutó megszűnik az üzletszerű gyermekvállalás. Hogy miképpen gondolja el se tudom képzelni. Ez ugyanis nem éppen egy lokális probléma, de ha itt véget vetne a gyerekbiznisznek máris beljebb lennénk.
Most már nyugi – a választás estéjén okosabbak leszünk. Tanulunk a magunk kárán.

Exit mobile version