SzántóGráf

Idén több mint 500 munkáltatói szerződés megkötésére számít az OTP Bank

Az OTP Bank májusban elsőként indította el a munkáltatói vissza nem térítendő lakáscélú támogatáshoz kapcsolódó szolgáltatásait, amelyekkel minimalizálhatók a munkáltatókra háruló adminisztrációs terhek.

2015-re várható az igazi fellendülés

A májusi indulás óta 150 munkáltatóval kezdődött el szerződéskötési folyamat, azonban folyamatosan érkeznek az újabb megkeresések. AZ OTP Bank már az idei évben több mint 500 szerződés megkötésére számít. A pénzintézet a SZÉP kártyáéhoz hasonló, jelentős felfutással számol jövő évtől kezdődően.

Mivel a támogatás igazi fellendülésére 2015-ben lehet számítani, érdemes már előre felkészülnie a munkáltatónak.

Az új juttatás bevezetése hosszabb folyamat, mint más cafeteria juttatások esetében. Az első folyósítás előtt ugyanis nagyjából kéthónapnyi átfutási idővel kell számolni a munkáltatóknak. Nem érdemes várni ezzel, hiszen a munkavállalói oldalon már most jelentős érdeklődés tapasztalható.

Munkavállalók és munkáltatók is érdeklődnek

Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a szolgáltatással kapcsolatban elmondta:

„Beigazolódtak a májusi várakozásaink, amikor a piacon elsőként indítottuk el a szolgáltatásunkat. Munkáltatói partnereink jelentős része érdeklődik az új szolgáltatás bevezetése iránt. Elsőként a kisebb cégek jelentkeztek, de mostanra már jelentős, több ezer főt foglalkoztató cégekkel is sikerült megállapodnunk.

Ugyanakkor sok munkavállaló is érdeklődik bankfiókjainkban, hogy hogyan lehet igényelni ezt a támogatást.  Fontos leszögeznünk, hogy az OTP ADLAK szolgáltatást a munkáltatók részére nyújtjuk – hiszen a velük kötött szerződéssel nyílik meg a lehetőség a munkavállalók részére is. De mindenképpen javasoljuk, hogy a munkavállaló jelezze a munkáltató felé, hogy élne ezzel a lehetőséggel. Ez a munkáltatónak is érdeke, hiszen így valódi igények alapján tudja kialakítani a Cafeteria rendszerét.”

Mindenkinek előnyös

A munkáltatói vissza nem térítendő lakáscélú támogatás előnye mind a munkáltató, mind a munkavállaló számára, hogy adómentes. Vagyis 100 forint juttatásból mind a 100 forintot megkapja a munkavállaló, míg ha a legnépszerűbb Cafetéria elemeket nézzük – bruttó szemléletű cafeteria rendszer esetén -, ott 100 forint után csak valamivel több mint 70 forintot kap (35,7% adókulccsal számítva meg).

Exit mobile version