SzántóGráf

Isten szabadságra ment – megjelent a legújabb könyvem – a Géniuszban és az Észak ügyfélszolgálatán már kapható

Az idén is egy kicsit belehúztam – most hirtelenjében két könyvem is megjelent.

Volt először A vasgyári medvetánc – sose hittem volna, hogy egy helyi , lokális témában kiadott könyvből ennyi sokat lehet eladni országosan. Szerencsém volt.

S most hétvégén megjött a nyomdából mamám könyve – Isten szabadságra ment.

Édesanyám szombaton bekerült a megyei kórház intenzív osztályára, már nem is reméltem, hogy megláthatja a róla szóló könyvet. Vasárnap már beleolvasott.

Ajánlom mindenkinek, aki kíváncsi a huszadik századra. Édesanyám most gyűri a 95. esztendejét , kevés hozzá hasonló hiteles személyiség van már körünkben aki azt a századot teljes keresztmetszetében megélte, megérte.

Nem egy szórakoztató olvasmány, inkább történelmi lecke, mi történt velünk a Kárpát medencében. Szerintem tanulságos, érdemes belelapozni, s levonni a konzekvenciát.

Mamám senkit nem bánt a könyvben. Mottója, mindenkit úgy kell elfogadni amilyen. S akkor nem csalódunk.

Ehhez könyvhöz kellett volna az a képem amin Horthy Istvánné és Jolika unokája van velem együtt. Ha ezt nagyapámék látnák tátva maradna a szájuk. Mondanák, ez a világ már nem az aminek remélték. Ám mégis ez a jobb.

[iphorm id=”1″ name=”Rendelés”]

Exit mobile version