SzántóGráf

Voltunk a Spartacusban – alkalmi tanulmányút – engem elfelejtettek felvilágosítani – itt is burjánzik a multikultura

spart


Sajnálom, de ismét osztrák napok következnek.
Kedvenc sétahelyem a bécsi Mariahilfer strasse. A fiatalságom. Ott éreztem át először a szabadság illatát. Tetszenek rá emlékezni, amikor három évente egyszer átléphettük a hegyeshalmi határt, nem akartunk hinni a szemünknek.
Mostanában többször is megfordultam Bécsben, de semmilyen üzleti célom nem volt. Csak úgy, alpesi hegyi levegőt szívni mentünk.
Egyik este amikor már lecsengett a nagy forgalom csoportosan besettenkedtünk a Spartacusba, az ottani egyik legnevezetesebb sexshopba.Talán a főutca egyetlen biztos pontja amelyik nem változott az utóbbi negyven év során. Itt akkor is és most is a sexhez kapcsolódó szerszámokat kellékeket árusították. Sőt mondhatom, hogy azok a bizonyos kabinok is megvoltak ahol párosával vagy szólóban lehetett nézni a pornófilmeket. A változás talán annyi, hogy a képeket is ki lehet merevíteni manapság és kendők, zsebkendők korlátlanul kaphatók. Egyszer öt perc, öt euró, de ki az aki ilyen gyorsan végez. Talán a skótok. Így aztán megy a bolt. Kora reggeltől késő estig. ja az egyik kabin képernyője tiszta maszat volt, lehet, hogy közel mentek.
A VHS kazettákat felváltotta a DVD és a vibrátoroknak olyan nagy a választéka mint amilyen soha nem volt. Hiába világváros és multikultura. Van fehérben és feketében.
Elmaradott vidéki csávóként sok olyan kelléket láttam amit legfeljebb egy egy pornófilmben figyelhettem meg. Rá kellett jönnöm nem vagyunk egyformák, szerencsére. Ketrec, bilincs, maszk és gázálarc meg miegyéb is kapható. Ott kezdtem megvilágosodni, hogy megöregedtem, s semmit se tudok . Kihagytam engem a felvilágosításból. Úgy éreztem magam mint az az olvasó aki a Magyar Ifjúság Veres doktor sexuális rovatából próbálta megtanulni a nemi élet rejtelmeit. Szerintem Hirschler doktor vagy a néhai szépemlékű Aszódi Gyuri bácsi szeme is kikerekedett volna itt.
Közbe eszembe jutott, a hetvenes évek végén apósommal és barátommal beültünk itt a közelben egy sex moziba. Sporoltunk két schillinges jegyet vettünk, az első sorba a vászon alá. Olyan nonstop vetítés volt, ki be jártak jöttek mentek a nézők. Mi is mentünk volna, csak ám hátradőlve fél óra múlva ráment a derekunk. Megmerevedett, alig tudtuk egymás feltámogatni a zsöllyéből. Mindegy élmény volt, hiszen itt még VHS pornó se volt még. Csak olyan keskeny szalagos szuper nyolcas. Ezzel kapcsolatban is van egy emlékem. Legközelebb elmondom…

Exit mobile version