SzántóGráf

Lezárult a foglalkoztatást segítő pályázat

Lezárult a 28,07 millió forint európai uniós támogatással megvalósított, a foglalkoztatást segítő
pályázat, amelynek segítségével munkahelyek létesültek és lehetővé vált jól képzett szakemberek
foglalkoztatása.
A TÁMOP-6.2.4/A-11/1 „Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények számára” című pályázati
kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében 2012. július és 2014. október között összesen 28.072.203.- forint
támogatás segítségével tudta a Mezőcsáti Kistérségi Egészségfejlesztő Központ bővíteni a foglalkoztatást.
A támogatásnak köszönhetően nagyon jól képzett szakemberek kerültek az Egészségfejlesztő Központba.
Az intézményi létszámbővítés keretében 3 fő központi ügyeleti ápoló, 1 fő védőnő, 1 fő képalkotó
diagnosztikai analitikus, 1-1 fő ápoló és asszisztens foglalkoztatására került sor.
Pályázatunk átfogó célja az egészségügyi ellátórendszer hatékony működéséhez szükséges
humánerőforrás biztosításához való hozzájárulás, figyelemmel az ágazati fejlesztésekre, valamint a
Semmelweis Tervben foglalt egészségügyi struktúraátalakításra. Ezt a célt elősegíti egy olyan középtávú,
foglalkoztatást támogató program, amely az egészségügyi intézményeknek nyújt átmeneti bértámogatást a
hiányzó vagy az új funkciókhoz illeszkedő orvosi, szakdolgozói kapacitások biztosítása érdekében.
Elérhetőségeink:
Mezőcsáti Kistérségi Egészségfejlesztő Központ
cím: 3450 Mezőcsát, Hősök tere 33.
telefon: 06-49-553-010
e-mail: eukozpont@mezocsat.hu
honlap: www.mezocsatiegeszsegfejleszto.hu

Exit mobile version