SzántóGráf

A középiskolás lányok egyre jobban szeretnek focizni

Harmadik szezonját kezdte meg a középiskolás amatőr focibajnokság, a Coca-Cola CUP. A Magyar Labdarúgó Szövetség szakmai felügyelete alatt zajló tornára idén minden eddiginél több fiatal jelentkezett, összesen 8052 fő, így az előző évhez képest 20%-kal nőtt a jelentkezők száma. Különösen jó hír, hogy a középiskolás lányok körében is egyre népszerűbb a futball, hiszen most már 2581-en neveztek, 800 fővel többen mint az előző szezonban.

A 2014/2015-ös Coca-Cola CUP-ra 831 amatőr focicsapat jelentkezett: 583 fiú- és 248 lánycsapat. A játékosok összesen 436 különböző középfokú nevelési-közoktatási (középiskolák) intézményből érkeznek. A legtöbb futballista diák Budapest mellett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből jelentkezett a tornára, de szintén sok nevezés érkezett Bács-Kiskun, Zala és Komárom-Esztergom megyékből is.
A nevezések azt mutatják, hogy a futballtorna egyre népszerűbb a lányok körében, az pedig már egészen a Coca-Cola CUP indulása óta megfigyelhető, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg, Zala, Veszprém és Fejér megyékből nevez a legtöbb lánycsapat. Az idei évben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből jelentkezett a legtöbb lánycsapat, számszerint 26, 291 lányjátékossal.
A selejtező tornák már október második felében elindultak, amelyek után a megyei és regionális döntők következnek, az országos döntőt pedig 2015 júniusában rendezik meg, melyre a regionális döntők győztes fiú- és lánycsapatai jutnak be.

A magyar Coca-Cola CUP részleteiről
Az MLSZ Bozsik-programja  mellett párhuzamosan futó nagyszabású országos  rendezvény,  a  Coca-Cola CUP azoknak a középiskolás fiataloknak, lányoknak és fiúknak biztosít mozgási lehetőséget, akik nem feltétlenül hivatásos labdarúgóként képzelik el a jövőjüket, de szeretnének egy futballt szerető közösséghez tartozni, vágynak a rendszeres mozgásra és megmérettetésre.
A Coca-Cola által támogatott eseményhez az MLSZ a legrangosabb szervezői és szakmai gárdáját biztosítja annak érdekében, hogy a program sikeresen működjön a következő években. Fontos az MLSZ számára, hogy aki nem lesz hivatásos labdarúgó, az is kapcsolódjon a szövetség rendszeréhez, és időről-időre labdába rúgjon.

A Coca-Cola CUP lebonyolításánál fontos szempont az is, hogy jól illeszthető legyen az oktatási intézmények pedagógiai programjához, egyúttal az MLSZ sportágfejlesztési stratégiájával is összhangban legyen. A cél az, hogy a Coca-Cola Magyarország és az MLSZ támogatásával elősegítsék azt, hogy a középiskolások rendszeresen mozogjanak, egészségük, fizikai fejlődésük szempontjából hasznosan és jó hangulatban töltsék együtt a szabadidejüket.

Exit mobile version