SzántóGráf

Látványosan bővülnek a magyar-japán gazdasági kapcsolatok

Az elmúlt években a magyar-japán gazdasági kapcsolatok látványosan bővültek és a politikai kapcsolatok is kiválóak a két ország között – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára szerdán Budapesten, amikor a japán Exedy Corporation új, tatabányai beruházását jelentették be.

Az államtitkár emlékeztetett: az Exedy Corporation már 21 éve van jelen Magyarországon. Tatabánya a rendszerváltás után rendkívüli nehézségekkel és kihívásokkal nézett szembe, miután “a mesterségesen felduzzasztott nehézipari kapacitások a piaci körülmények között versenyképtelennek bizonyultak és néhány éven belül összeomlottak” – idézte fel.

Úgy vélte, mindazonáltal sikertörténetnek mondható, hogy már a kilencvenes évek elején megjelentek azok a külföldi beruházók, amelyek a magyar ipari tudásban, ipari bázisban lehetőséget láttak, és globális termelésük megszervezésekor Magyarországra jöttek. Közölte, így döntött az Exedy is, amely 1993 óta az egyik legjelentősebb járműipari beszállítóvá vált Magyarországon. A rendszerváltás után elvesztett 13 ezer tatabányai munkahelyből a cégek a beruházások eredményeként tízezret pótolni tudtak – tette hozzá.

Magyar Levente megköszönte az Exedynek, hogy Magyarországot és Tatabányát választották az új beruházásra, amely 150 munkahelyet teremt. Úgy látja, különösen lényeges, hogy a járműipar területén valósul meg a beruházás, ami így tovább növelheti Magyarország jelentőségét e területen. Az államtitkár hangoztatta: az elmúlt években a magyar-japán gazdasági kapcsolatok látványosan bővültek, és ezt a számok is alátámasztják.

Japán jelenleg a legnagyobb ázsiai befektető Magyarországon, s a kétoldalú kereskedelmi forgalom soha nem látott mértékben növekszik. Hozzáfűzte: remélhetőleg hamarosan újabb japán befektetéseket tudnak bejelenteni.

Koji Akita, az Exedy Corporation vezérigazgatója az eseményen közölte: a 23 országban tevékenykedő japán vállalat világszerte 17 ezer embert foglalkoztat. Magyarországi leányvállalatuk Tatabányán működik, ide érkeznek Ázsiából az alkatrészek, amelyeket az európai partnereikhez juttatnak el – magyarázta.

Hangsúlyozta: azért is bővítik magyarországi vállalatukat, hogy a Japánból, Kínából és az Egyesült Államokból behozott alkatrészeket helyben, Magyarországon gyárthassák, így hamarabb szolgálhatják ki európai vásárlóikat. A cég negyedik gyártóhelyének kialakítása 7,3 milliárd forintba kerül, ehhez 37 ezer négyzetméteres területet vásároltak a jelenlegi épületük mellett – mondta. Hozzátette: az új gyár 2015 közepére készülhet el, és a gyártás 2016 januárjában indulhat meg.

Koji Akita kiemelte: a beruházás eredményeként a világon előállított súrlódó betétek (kuplungszerkezet és tárcsa) egynegyedét Tatabányán fogják gyártani. Ehhez a beruházáshoz 2015-ben 150 új munkahelyet teremtenének, és további bővítést terveznek – közölte. A japán üzletember szerint a beruházással nemcsak új munkahelyeket hoznak létre, hanem lehetőséget teremtenek a helyi vállalatoknak is, akik beszállítóik lehetnek.

Az EXEDY Corporation tatabányai termelő üzeme, az Exedy Dynax Europe Kft. 2013-ban 38 főt foglalkozatott. A társaság által közzétett eredménykimutatás szerint a cég értékesítésből származó nettó árbevétele 1,9 milliárd forint volt, ebből 1,2 milliárd forintot tett ki az exportra került termékekből származó bevétel.

A vállalat 2013. évi adózott eredménye 32 millió forint volt, amelyet osztalékként kifizettek a tulajdonosoknak, törzsbetéteik arányában. A Exedy Dynax Europe Kft.-ben 63 százalékos az anyacég, az Exedy Corporation tulajdonjoga. A társaság honlapja szerint az Exedynek a kontinensen Angliában, Magyarországon és Oroszországban van termelőüzeme.

Exit mobile version