SzántóGráf

A megye közlekedésbiztonságát értékelték

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Baleset megelőzési Bizottság (MBB) 2014. november 20-án Erdőhorvátiban tartotta éves ülését, melyen a közlekedési szakemberek áttekintették és értékelték a megye közlekedésbiztonsági helyzetét.
Az évértékelőn a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberein túl megjelentek a közúti közlekedés biztonságáért felelős, illetve abban érintett további szervek és szakemberek is.
Kovács Béla r. ezredes megyei rendőrfőkapitány-helyettes, az MBB elnöke; Pitkó László r. alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztály vezetője, az MBB ügyvezető elnöke; valamint Dr. Lovassyné Németh Mária r. alezredes, az MBB titkára adtak tájékoztatást az elmúlt csaknem egy év főbb baleseti mutatóiról.
Az évértékelő bizottsági ülést megtisztelte jelenlétével dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrfőkapitánya, dr. Téglás István r. alezredes, a Sárospataki Rendőrkapitányság vezetője, valamint Takács Gábor, Erdőhorváti község polgármestere is.
A tájékoztató során elhangzott, hogy a 2014. január 1. – 2014. október 31. közötti időszakban a megyében 4 %-al kevesebb személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, mint egy évvel korábban. Az előadók beszámoltak arról is, hogy az elmúlt időszakban kiemelt feladatként kezelték a gyalogosok és kerékpárosok közlekedésbiztonságát javító intézkedéseket, valamint az ittas vezetőkkel szembeni fellépést.
Az ülésen Koltay Ottó, a Magyar Autóklub Észak-Magyarországi Regionális Szervezetének elnöke a balesetmegelőzés terén huzamosabb időn keresztül kifejtett, kiemelkedő munkájáért köszönetét és elismerését fejezte ki Varga János r. alezredesnek, a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály vezetőjének, valamint Béres Gábor r. főtörzsőrmesternek, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Aloszály járőrvezetőjének.
Az ülésen ismertették, hogy számos, a baleset-megelőzést szolgáló kezdeményezést indítottak útjára közös erőfeszítéssel az MBB tagjai, melyek további sikere közös érdekünk és felelősségünk!

Exit mobile version