SzántóGráf

Tóth Balázs az év informatikai újságírója

Az index.hu munkatársa kapta idén a Kovács Attila díjat, mely annak az újságírónak jár, aki az adott évben a legtöbbet tette az infokommunikáció népszerűsítése érdekében.

A Kovács Attila díjjal olyan újságírókat ismernek el, akik cikkeikben, riportjaikban vagy műsoraikban átfogó képet adnak az informatika életminőséget javító képességeiről, felhívják a figyelmet az új lehetőségekkel együtt járó veszélyekre, és akiknek művei az infokommunikációs technológia által teremtett lehetőségek széles körű kiaknázására ösztönöznek.

Tóth Balázs a magyar informatikai újságírás meghatározó jelensége. 11 éve az Index TECH rovatának szerzője és szerkesztője, előtte két évig a Stop.hu informatikai újságírója volt.

Egyéni látásmódja, kritikus, néha cinikus megközelítése a más lapokban unalmasnak tűnő témákat is életre kelti. Kevés olyan személyiség van a hazai szaksajtóban, aki végigjárja az országot azért, hogy mindenhol lemérhesse, hogy milyen gyors a mobilinternet. Kevesen veszik a fáradságot, hogy saját magukon is kísérletezve próbáljanak ki mindent, amiről írnak, és kevesen igyekeznek a kényelmes sajtóutak helyett önállóan felfedezni a szakkonferenciákat a valóban érdekes sztorik után vadászva. Tóth Balázsra ez mind jellemző.

A díj bíráló bizottsága külön értékelte, hogy az index.hu újságírója mindig igyekszik a technológiát vastagon borító marketing mögé is benézni, és szembesíteni az olvasókat a valósággal – legyen szó adatvédelemről, közösségi oldalakról, okostelefonokról, szoftverekről vagy akár kódolásról.

Az elhunyt kiváló zsurnaliszta, Kovács Attila nevét viselő, az év informatikai újságírójának járó díjat a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT), az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és az Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér) idén is közösen hirdette meg. A díj odaítéléséről héttagú bíráló bizottság döntött, amely a kiírók képviselőiből, valamint kommunikációs szakemberekből állt.

A díj átadására a 2014. november 20-án megrendezett 8. Digitális Esélyegyenlőség Konferencián került sor. A díjazott az emlékplakett mellett 100 ezer forint pénzjutalmat és egy Pocketbook elektronikus könyvolvasót vehetett át.

Exit mobile version