Ha ezek a lépcsőházak beszélni tudnának. Persze nem tudnak. Na, de ha mégis. Akkor elmondanák, hogy minden rendes bérházban volt egy ilyen csigalépcsős, néha korlátlan – nem volt benne fogódzkodó -külön lépcsőház a cselédeknek, a házalóknak a páriáknak. Erre biztosan nem lehetett összefutni a háziúrral vagy a házi úrnővel legfeljebb a vice házmesterrel. Mert Pesti viszonylatban ilyen is volt. A helyettes segéderő aki takarított és óbégatott – nem lesz víz , csőrepedés van, zárják el a csapokat vagy még ki tudja miket üvöltöztek. Ez a kép Miskolcon készült a belvárosban. Valószínű, hogy a cselédek a szenet és a fát meg egyebet ezeken a kacskaringós lépcsőkön cihölték.
Áh, nem is erről akartam beszélni. Elfogyott a számlatömböm és pánikroham kerülgetett. Fizetni akar valaki én meg nem fogadhatom el mert ugye számla nélkül tilos. Belegondolni is szörnyű. Négy óra előtt három perccel beestem a Bajcsy Zsilinszky úti nyomtatványboltba, a régi tömbbel és a bélyegzővel. Sajnos ezenkívül mást nem vittem, pórul is jártam, nem adtak semmit. Mondván végzés meg határozat meg még már nem tudom mi kell egy ilyen tranzakcióhoz.
Majd átmentem a Szeles utcai papírüzletbe ahol már eleve szomorúan, fásultan tántorogtam meg. Az alaphelyzet ugyanez volt, szabály az szabály, tanuljam meg a rendet. A kedves fekete hölgy – miközben többen vártak a sorukra csak megszánt. Kikérdezett, ráment a NAV honlapjára, beazonosított, mert ugye ilyen jogosítványa is van egy boltosnak és már többet tudott rólam mint én. Megállapította, beazonosított mindenki előtt, hogy jogosult vagyok azokra a nyamvadt tömbökre. Remélem nem hágtunk át semmi jogszabályt. És adott, örömömben hármat vettem. Cserébe megígértem, hogy mindig nála veszem amíg az ásó kapa el nem választ minket.
Tessék mondani, miért nem lehet mindenütt ilyen kereskedőket alkalmazni?
