Már megint majdnem elfelejtettem. A mai csütörtöki Északban a tejről írok, minden gondolatom az élet erő egészség körül forog. Mint kiderül úgy voltam a tehenekkel mint Mehemed. Hogy miért erre cuppantam ezen a héten, fogalmam sincs. Más okosabb nem jutott eszembe. Ha az írás ismerős, azt jelentheti, hogy mindketten a múlt századból jöttünk.
S kimaradt még egy sztori A tejes világ végéből, hogy Pesten láttam először zacskós tejet. S nem is akárhogyan. Unokaöcsém a konyhájukban demonstrálta nekem a vidéki csávónak, milyen nagy találmány is ez a zacskós tej. Dobálta, dobálgatta fel s egyre jobban belelkesedett. Majd nyílt az ajtó és betoppant az édesapja Jenő, aki a Nemzeti Szálloda igazgatója és ganzparádéban munkába készült. Sötét öltöny fehér ing nyakkendő. S mint a jó filmekben pontosan abban a pillanatban adta meg magát a zacskó. Szinte robbant és mi mindannyian tejben fürödtünk. Kedvem lett volna egy jót kacagni, merszem viszont már nem volt.
Tegnapelőtt jelent meg a felhívás, hogy a hetvenéves Észak ünnepi számából kimaradtak néhányan a lapnál dolgozók közül a régebb munkavállalók. Most a kollektív emlékezet segítségével újra nekirugaszkodunk a lista összeállítására.
Mindenki segítségét várom.
