A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2014. december 28-án 21 órát megelőzően betörtek egy putnoki lakásba, ahonnan különféle elektronikai berendezéseket és élelmiszereket tulajdonítottak el csaknem félmillió forint értékben. A betörés során a tettest megvágta a betört ablaküveg, így a lakásban és az utcán lévő vérnyomokat követve a rendőrök azonnal elfogták az egyik betörőt. A tolvaj fiatalkorú társánál megtartott házkutatás alkalmával pedig szinte valamennyi ellopott értéket megtaláltak a nyomozók.
Szántó István
Related article
Csencs mani – mi lett a fényképészetből – csoda történt itt
Óh, micsoda átalakulás – pénzváltó vagy fényképész. Nos, ha valaki nem tudná ebben a fotográfus műhelyben egy csoda történt vele. Nem ma volt...
Gyors leltár – ez az év nem az enyém volt – kinek dukál az Aranytoll – összefutottam az amerikai külügyminiszterrel – már csak órák vannak hátra
Ilyen tájt szokás leltározni. Bár még van néhány óra szilveszter éjfélig de akár már most összegezhetem, számomra 2015 nem tartozik a jól sikerült...
Ebből nem kérünk – milyen az utcai politizálás – amikor kocsikat gyújtogatnak
Ha jól tudom 2006-ban a fővárosiak megismerhették, milyen is az amikor a politika kiszáll a flaszterra. Székház ostrom, piknik a Kossuth Lajos téren...
Iván Gizi drótpostája – Fenébe a depresszióval!
Nem süt a nap, délelőtt is fura sötétség ül a városra. Rossz a kedvem. De nem csak nekem, másnak is. Körülöttem csupa morózus...
Nyirokcsomórák vagy áttétes nyirokcsomók?
A nyirokcsomók duzzanata mindennapos: a fehérvérsejtjeink igyekeznek a nyirokszűrőként dolgozó nyirokcsomókban fennakadt kórokozókat elpusztítani. A nyaki nyirokcsomók megnőhetnek torokgyulladás, szuvas fog, szájban lévő...
Szakmai összefogás a bűnmegelőzésért
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Tanács szakemberei tartottak prevencióval kapcsolatos eszköztár bővítő napot 2021.08.24-én a megyében lévő városi rendőrkapitányságok bűnmegelőzési előadóinak. A szakemberek...
Kamerát az infó-traverzre – kevesebben mernének füstölni – nőne a biztonságérzet
Mivel egyre többször utazom busszal villamossal nem győzök álmélkodni az újszerű változásokon. Tetszenek a villamosok amelyeken korábban csak Prágában próbálhattam ki. S az...
Legalább kilencen megfulladtak egy keresztelőn
A résztvevőket váratlanul érte a folyam áradása és az erős áramlat. ...
Magyar fejlesztés nyerte a Deutsche Telekom idei Üzleti appok versenyének fődíját
Lezárult a Telekom idei „Üzleti appok versenye” pályázata, amelyre Magyarországról 28 alkalmazás nevezett. A legjobb hazai üzleti app díjat az Accessium Kft. e-Access...
Itt a két házhoz küldött tanú – a legjobb helyről rendelték – akik az igazat mondták azokat nem hallgatták meg – közben eltűnt egy lemez a szembesítésről, de meg van a sikkasztó – ennek már soha nem lesz vége
Itt van ez a békésen mosolygó boldog ember, akit sokan ismerhetnek Miskolcon. Ő ugyanis egy neves labdarugó játékvezető, aki az ellenem indított rendőrségi...
5+1 sorozat, amit érdemes megnézned, ha tetszett az Andor
Már elérhető az Andor első évadának utolsó epizódja a Disney+-on, amit a kritikusok már most az utóbbi idők egyik legjobb Star Wars sorozatának...
Koronavírus-vakcina: ennek a négy állatfajnak köszönhetjük, hogy van remény
Koronavírus-vakcina: ennek a négy állatfajnak köszönhetjük, hogy van remény instant tudomány szerző Illényi Balázs olvasási idő 3 perc megjelent 2020.11.15. 11:00 Hiába kísérleteznek...
Torony magasan – semmi köze a narancsbőrhöz – jön A celluloid vége …
Régóta szerettem volna felmenni a Miskolci Színház tűztornyába az órához. Közelebbről megnézni és letekinteni a magasból. Körbenézni a várost. Ott fent torony magasan....
Egyszer már győztünk – szavazz ránk: Jobbik – egy morbid plakát
Terjed mint a vírus. Jönnek elő a második világháborús képek a Szálasi korszakból. Felírat, egyszer már győztünk – szavazz ránk. Ez annyira meghökkentő...
Kicsinosították a művészházakat a Derkovits utcában
Már már szégyen volt, hogy a város hajdan gyönyörű művészházai mennyire lepusztultak. A műtermekkel bővített lakások nagyon el voltak hanyagolva, legalább negyven esztendeje...
Mit jelent, ha egy állapotrosszabbodás csak „látszólagos”?
A magyarázat, hogy az immunterápiák alkalmazásakor a daganatot körülvevő immunsejtek tömege miatt nagyobbnak látszódhat a tumor. A rákpusztító hatás később érvényesül, akkor pedig...
Skoda túra májusban – a Kvasinyi gyárba megyünk
Amit sose gondoltunk volna, hogy a Skoda mint autómárka egyszer a magyar politikai elit szimbólikus járműve lesz. Némi német segédlettel a Szuperbé kinőtte...
Hangos csendélet a pékségben – csata a cipókért – jól lepleztem a szorongásom – akár a kemencében is végezhettem volna – egyszer a meggyes pitével ráztak át- van presztízse az átkeresztelkedett panaszkönyvnek
Ha van csendélet , akkor hangosnak kell lennie. Szeretem a házias pékségeket, ahol nemcsak válogathatok de magamba szívhatom a semmihez nem hasonlítható kellemes...