SzántóGráf

Dr. Frölich Róbert, a Dohány utcai Zsinagóga főrabbija és Frölich Katalin rebecen közleménye

Először is megköszönjük mindenkinek, aki ismerve engem és a feleségemet vagy akár ismeretlenül is mellénk állt a mai eseményekben. Nagyon sok erőt adtatok nekünk a továbbiakhoz.

Az alábbi közleményt juttattuk el az MTI-hez:

Alulírott Dr. Frölich Róbert, a Dohány utcai Zsinagóga főrabbija (vallási vezetője) és Frölich Katalin rebecen (rabbifeleség) az alábbi nyilatkozatot tesszük:

A Magyar Nemzetben a Dohány utcai Zsinagóga beléptetése ügyében megjelent mai napi cikkre és a Budapesti Zsidó Hitközség honlapján (melyet az MTI is átvett) megjelentekre vonatkozóan tájékoztatjuk a közvéleményt, hogy a cikk súlyosan valótlan állításokon alapszik. Visszautasítjuk a főrabbit és a rebecent alaptalanul törvénytelenség elkövetésével vádoló állításokat.

A valótlan állításokat közlő személyekkel szemben megtesszük a szükséges polgári jogi és büntetőjogi lépéseket.

Schwezoff Dávid a BZSH ügyvezető igazgatójának, mint a Hitközség adminisztrációjáért felelős világi vezetőjének a munkajogi jogviszonyunk megszüntetése körében hozott döntése álláspontunk szerint koncepciózus és jogellenes volt, ezzel szemben is keresettel fogunk élni az illetékes bíróságon.

A jogviszonyunk megszüntetésének hátterében véleményünk szerint nem áll más, mint az a visszahívási kezdeményezés, melyet a BZSH ügyvezető igazgatójával szemben nyújtottak be a BZSH közgyűlésének küldöttei, és mely kezdeményező ívet dr. Frölich Róbert is aláírta.

Tájékozatjuk a közvéleményt, hogy a Dohány utcai Zsinagóga templomjáró közössége a mai napon 64 résztvevő mellett 63 igen-szavazattal 1 tartózkodással dr. Frölich Róbertet megerősítette a Dohány utcai Zsinagóga élén.

Ebben minden benne van.

Exit mobile version