SzántóGráf

Tiszaújvárosi köszöntő

A Tiszaújvárosi Tankerületben szokás, hogy a téli szünetet követően köszöntővel indítják az újévet. Így történt ez az idén is. A hétfő koraesti ünnepségen részt vett és beszédet mondott Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke.

Az ünnepségen az iskolai dolgozók, pedagógusok mellett részt vett számos közéleti személyiség.

Török Dezső méltatta az iskola, a pedagógusok munkájának fontosságát

A kulturális műsort követő beszédében Török Dezső emlékeztetett rá, hogy az év vége, az újév kezdete mindig lehetőséget kínál a számvetésre, a történtek és az elképzelések számba vételére. Ezt ajánlva a jelen lévőknek szólt a tankerület és az állami fenntartóként működő KLIK munkájáról, kitért az elmúlt évben végrehajtott két béremelésre, amelyet az idén is követni fog a törvényben szereplő fejlesztés. Méltatta az iskola társadalmi fontosságát, a pedagógusok  munkáját, az életre nevelés fontosságát. Zárásként szakmai és magánéleti sikereket kívánt az új évre a jelen lévőknek Török Dezső.

Színvonalas kultúrális műsor szórakoztatta a vendégeket

Az ünnepségen köszöntőt mondott dr. Mengyi Roland, országgyűlési képviselő és Bozsikné Vig Marianna tankerületi vezető.  A hagyományoknak megfelelően pezsgős koccintás zárta a rendezvényt.

A hagyományos pezsgős köszöntés

 

Exit mobile version