SzántóGráf

Putyint nem hívták meg Auschwitzba, az oroszokat meghívták a Dohány utcai zsinagógába

orosz dalárda

Tele a sajtó a hírrel: az orosz elnököt, Vlagyimir Putyint nem hívták meg az auschwitzi tábor felszabadulásának 70. évfordulójára rendezett emlékünnepségre

…melyre a világ számos vezető politikusa meghívást kapott. A budapesti orosz nagykövetet azonban a Budapesti Zsidó Hitközség kalandos múltú, és zavaros jelenű (sajtóértesülések szerint legalább félig orosz) ügyvezető igazgatója, Schwezoff Dávidmeginvitálta a zsinagógába.

Miközben az orosz diplomácia formális érvekre hivatkozva magyarázkodik Putyin elmaradt meghívása miatt, tudható, hogy az elmúlt egy év fejleményei: az ukrajnai orosz agresszió, a Krím elfoglalása, az elhúzódó konfliktus állhat a háttérben. Közép-Európa országai, melyek megtapasztalhatták a szovjet megszállás évtizedeit, érthetően érzékenyek e fenyegető eseményekre.

Oroszország és a nyugati demokráciák viszonya igen távolságtartó az elmúlt évben, s például Lengyelország Oroszországgal szemben nyomatékosabb lépéseket sürget.

Nem úgy a magyar kormány, amely a Paksi Atomerőmű bővítése kapcsán is meghökkentette nyugati szövetségeseit, mert az orosz állami atomcéggel, a Roszatommal szerződött a hatalmas beruházásra. S nem úgy a Budapesti Zsidó Hitközség vezetése, mely szintúgy a Roszatommal szerződött, hogy a budapesti gettó felszabadulásának január 18-i emlékünnepségén a meghívó szerint a Vörös Hadsereg Alexandrov Együttes Kórusá-nak fellépését szponzorálja az orosz nagykövet ünnepi beszédével. A szponzorok között a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány is szerepel, melynek vezetője kormánykinevezett.

Nemsokára a zsinagógában láthatjuk őket

Hogy Schwezoff kinek az embere, arról a korábbiakban már írtunk. Személye mindenesetre közel áll a kormánytanácsadóvá avanzsált Zoltai Gusztávhoz, s minthogy Schwezoff élesen szemben áll a kormány emlékezetpolitikai gyakorlatát bíráló Heisler Andrással, és nyilatkozataival a jobboldali lapokat kényezteti, nem meglepő, ha sokan Schwezoff személye mögött is a magyar kormány érdekeit vélik felfedezni.

Lehetséges, hogy a BZSH oroszbarát ügyvezetője az orosz nagykövet meghívása után, Putyin elnök tervezett budapesti látogatása alkalmából egy a magyar kormány pillanatnyi érdekeivel egybevágó koszorúzást is beígért a gettókertben?

Mindez azért visszatetsző, mert bár a szovjet haderő 1945-ben valóban felszabadította a gettót, és az idős túlélők szemében mindez pozitív érzéseket kelt, de a 2014-2015-ös Oroszország minden magára adó nyugati demokrácia szemében agresszor.

Miközben sajtóhíradások szerint az oroszok különféle nyomásgyakorló eszközökkel – titokban európai fasiszta pártokat is támogatva – törekszenek gazdasági-politikai befolyást szerezni, Putyinhoz hű zsidó vezetők vádolták neonácizmussal a Majdan tüntetőit, hogy ezzel befeketítsék az Ukrajna függetlenségéért, demokráciájáért és a tiszta közéletért demonstrálókat.

Ennek az Oroszországnak a nagykövetét invitálta a félig orosz származású hitközségi ügyvezető, Schwezoff Dávid a gettófelszabadulás szónokának.

Annak az Oroszországnak a képviselőjét, melynek elnökét az auschwitzi láger felszabadításának alkalmából rendezett megemlékezésre nem hívták meg.

Ismét feltesszük a költői kérdést: kinek az érdekeit képviseli Schwezoff Dávid?

Forrás: http://www.szombat.org/politika/putyint-nem-hivtak-meg-auschwitzba-az-oroszokat-meghivtak-a-dohany-utcai-zsinagogaba

Exit mobile version