A hírek szerint ebben a felújításra váró sarokházban egy török étterem lesz. Belestem a felvonulási lepel mögé, a tetőzet már lebontva ha az időjárás engedi hamar végeznek a felújítással. Korábban a Sever áruház tulajdonosa egy szép nagy szállodát szeretett volna ide, de hol az örökségvédelmi hivatal hol pedig a gazdasági válság közbe szólt.
Szántó István
Related article
Vidámparkot akarunk – mi voltunk a vidám barakk lakói – libegőnk még lehet
A városligeti vidám park már nincsen, megszűnt. Van vidám vasárnap az ATV vasárnap délelőtti műsorán. Na meg elmondhatjuk, a keleti béketáborban mi voltunk...
Ennyi magyart érintett a Facebook adatkezelési botránya
Szerencsére a hazai felhasználók közül nem estek bele sokan a Cambridge Analytica által megszerzett adatok zsákjába. A 2013-as eredetű adatkezelési botrányban először 50,...
Egy kis történelem , alulnézetből – ezt is én írtam – nyakunkon a november
Betűvetésben a G-ig jutottunk október derekáig. S máris kezdődött a szénszünet. Majd nem sokkal később számomra sarkaiból fordult ki a világ. A...
Így lett majdnem metrónk
Tegyük fel, hogy a stadionnál kisétálunk az Andrássy útra, lemegyünk a mozgólépcsőn, majd körülbelül 7-8 perc múlva felbukkanunk a Széchenyi utcán úgy, hogy...
KMB: Lopás és önbíráskodás
Egy 14 éves ózdi fiú kereste meg a helyi körzeti megbízottat, mivel egy nő kerékpározás közben lerángatta őt a járműről. Az ügyben beszerzett...
Szaunaláz – ezt is én írtam – Kerényi László fotójával
Tizenkét lakásos, egyemeletes polgári ház a miénk a miskolci Széchenyi úton. Nem bérkaszárnya, a háromkabinos, közös vécék mégis a gang és az udvar...
Szent-Györgyi Albert újra itthon – mit mondott az oktatásról a harmincas években – Kerényi laci drótpostája
Kerényi László barátom készítette küldte ezeket a képeket. Nagy idők tanúi lehetett. A sors úgy hozta, szerencsénkre ezek a képek megmaradtak. Ám ami...
Szalicil helyett kámfor – nem azért Rozika, de ügyes a módi – ez volna a konyha lelke
Kedves Horváth Rozi, Rozika, nem azért a pár forintért cirkuszolok, de ha nem protestálok megesik, hogy elterjed az Önök által kifundált módszer. Vettem...
Az MRCC csapata május 12 és 20 között 12 versenyzővel és családtagokkal és a csapatot támogató segítőkkel 25 fővel részt vett az olaszországi Riminiben tartandó edzőtáborban
Az MRCC csapata május 12 és 20 között 12 versenyzővel és családtagokkal és a csapatot támogató segítőkkel 25 fővel részt vett az olaszországi...
Ingyen reklám – akarsz nulla forint költséggel autózni – minden vágyam
Igen ma ezt láttam a Miskolci Centrum parkolójában. Mindkét jármű a mozgássérültek helyén terpeszkedett. Persze a motorral is meg kell állni valahol, de...
Folyamatban a Miskolc Holding Zrt. részletes átvizsgálása -a volt vezetők távozásukkor nagyobb összegű végkielégítést, jutalmat és prémiumot vettek fel
Közzétették a várva várt városházi közleményt. Miután régóta szóbeszéd tárgya, hogy a veszteséges, nagy adósságot felhalmozott Miskolc holding vezetői különös módon nagy összeggel...
Gyorsabb és biztonságosabb lesz a sürgősségi ellátás – jön a triázs rendszer
Ha valaki nem elékezne rá, hogy milyen is volt a sürgősségi rendszer. A címképen látható Nysa mentőautókkal szolgált a mentőszolgálat. Igazi fapados járatok...
Átadták a Business Excellence 2022 díjakat az üzleti turizmus legkiválóbbjainak – a legjobb rendezvényhelyszín dijazottja, a Dohány utcai zsinagóga komplexum
Idén 12. alkalommal adták át a Business Traveller Hungary szerkesztősége által alapított Business Excellence díjakat az üzleti turizmus legjobbjainak. Kiemelkedően sokan, mintegy...
Ezért tűnt el a beígért üvegzseb – amikor reggel Lajos kabátját kerestük a bécsi kávéházakban – Andor jelentkezz, nélküled nincs kampány – kotonnal kenyerezted le a választókat
Szörnyű, az öregség legbiztosabb jele, hogy mindenről eszembe jut valami. Persze ideje lenne felejteni, de nem csak nem megy. Itt van ez a...
Néhány Shell kútnál lehúzzák a rollót – hogy biztosíthassák az ellátást?
A cég szerint történelmi magasságokba emelkedett a hazai kereslet, miközben a régiós üzemanyagpiacon számottevően kisebb az alapanyagkészlet, ami komoly kihívások elé állítja őket....
A gyógyítók a művészetben – avagy az orvosok szike helyett festőecsettel – rendhagyó kiállítás a miskolci galériában -Kerényi László fotóival
Különös, rendhagyó kiállítás nyílt a héten a miskolci galériában. Orvosok, a gyógyítók egy teljesen új alkotói szerepkörben művészként mutatkoznak be a nagyközönségnek. A...
Rendkivüli közlemény – 200 új fertözött Tiszaújvárosban – a helyzet kezelésébe bevonták a Miskolci önkormányzatot is
Mint a legfrissebb sajtóhírekből is ismert, 200 új koronavírus-fertőzöttet találtak Tiszaújvárosban az egyik helyi gyár építkezésén dolgozó vendégmunkások között. A helyzet kezelésébe...