SzántóGráf

A Nielsen a magyarországon is jelen lévő brandbank cég új tulajdonosa

A Nielsen, a fogyasztók médiahasználatáról és vásárlásairól információkat, valamint ismereteket szolgáltató, vezető globális vállalat bejelentette, hogy a Magyarországon is jelen lévő Brandbank cég akvizíciója sikeresen lezárult. A Brandbank világelső az élelmiszerekre, háztartási vegyi árukra, valamint kozmetikumokra vonatkozó szöveges és képi információk digitális gyűjtésében és terjesztésében a kiskereskedelem számára eladótéri felhasználás, továbbá nyomtatott reklámeszközökben, e-kereskedelmi platformokon való közzététel céljából.

„Ez az akvizíció fontos előrelépést jelent vállalatunk digitális fejlődésében” – állapítja meg John J. Lewis, a Nielsen globális elnöke. – „Az új digitális lehetőségek bővítik meglévő kínálatunkat globális termékinformációkra valamint vállalati folyamatokra vonatkozóan, hogy még nagyobb elemzési eszköztárral álljunk ügyfeleink rendelkezésére.”

John J. Lewis hozzáteszi: „A Brandbank akvizíciójával a Nielsen még inkább az élelmiszer-kiskereskedelem keresleti láncának középpontjába kerül, közelebb a kiskereskedelem ütőeréhez. Ez az akvizíció  fontos előnyöket jelent ügyfeleinknek is. Az e-kereskedelem potenciálját ugyanis még nagyobb mértékben fel tudjuk tárni számukra, hogy elérjék a mobil digitális eszközöket használó vásárlók új generációját.”

A Nielsen a Brandbank minden adatát, munkafolyamatát és ügyfelét átveszi. Integrálja a vállalati szervezetbe a Brandbank egységeit Magyarország mellett az Egyesült Királyságban, Írországban, Franciaországban, Hollandiában, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Törökországban, Kínában, Thaiföldön és Malajziában. Azon kívül tárgyal a Brandbank ügyfeleivel az USA-ban, Kanadában és Németországban.

Exit mobile version