SzántóGráf

A vegyipari képzésről egyeztettek

Borsod-Abaúj-Zemplén megye gazdaságának meghatározó ágazata a vegyipar. A termelő cégeknek egyre nehezebb biztosítani a megfelelő szakembereket, ezért szorgalmazzák az iskolarendszerű vegyipari szakképzés és technikus képzés beindítását. Török Dezső, a megyei közgyűlés elnökének kezdeményezésére egyeztették az ipar oldaláról felmerülő igényeket szerdán a Megyeházán.

Miközben a megye ipari termelésének mintegy a felét a vegyipar állítja elő és újabb termelő egység van építés alatt, illetve újabb beruházás indulása várható a közeljövőben problémás a cégek megfelelő munkaerő ellátása. A vegyianyaggyártó szakképzés már több, mint 10 éve kizárólag csökkentett óraszámű felnőttképzésként, tanfolyami keretek között zajlik.

Török Dezső meghívására a Wanhua-BorsodChem, a Tiszai Vegyi Kombinát, a sajóbábonyi Kiss Csoport és a TEVA, valamint a Sajóbábonyi Vegyipari Park vezetői, illetve a BOKIK elnöke vett részt a megbeszélésen. A megyei önkormányzatot az elnök mellett Bánné dr. Gál Boglárka alelnök képviselte.

Egyeztetés közben a vegyipari cégek képviselői

A beszélgetés nyitásaként Török Dezső megköszönte, hogy a vendégek elfogadták a meghívást az egyeztetésre, majd áttért a lényegre. Emlékeztetett rá, hogy korábban azt a jelzést kapta a vegyipari cégek esetében hosszú távon problémát okozhat a megfelelően képzett vegyianyaggyártó szakemberek hiánya. Ennek pótlására célszerű lenne egy 3+2 éves képzés beindítása Borsod-Abaúj-Zemplénben. A három éves képzés keretében vegyianyaggyártókat kívánnak képezni, a rá épülő plussz két évben pedig vegyipari technikusokat.

A tárgyalás végére sikerült minden véleményt egyeztetni

A megbeszélés keretében egyeztették a cégek szakemberigényeit, összeadták a keretszámokat, amely megyei szinten évente 200-250 fő évente. Az összesítést követően közös levélben kívánnak fordulni Czomba Sándorhoz, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkárához, hogy a kormányzat teremtse meg a kért szakképzés feltételeit, illetve javasolják, hogy a neve a vegyianyaggyártó helyett legyen újra vegyész.

 

Exit mobile version