
Szombatonként érdemes ellátogatni Szerencsre ahol minden kapható ahol máshol nem találtunk. Régiség, kézművesvásár, bazár és ami szemnek szájnak ingere ott egybe megleli. Néhány találó kép a szokásos majálisról.

Minden idők legerősebb utasforgalmát produkálta júliusban a Debrecen Airport. 2017. júliusában 5%-kal többen, mintegy 38 940 légi utas használta Magyarország második legforgalmasabb...
Harmadik évét zárta a "Passzold vissza Tesó!" elnevezésű,használt mobiltelefon visszagyűjtő kampány,amelyet a Jane Goodall Intézet,a KÖVET Egyesület közösen hirdetett meg 2020-ban. A 2020-as...
Esküszöm, őszintén megrendültem a svájci farkas tragédiáján. Szomorú, elkeserítő, hogy a szerencsétlen négylábú egy még számára teljesen ismeretlen nőstény párja miatt...
Ütemezetten végzi majd 2021-ben is az úgynevezett társasházi sormunkát a katasztrófavédelem kéményseprőipari szerve. Miskolcon január 1-jétől augusztus 31-ig előre...
Örömmel jelentem, hogy elkészült a könyvem – az idén a harmadik – a Kádártól Castróig. Fent látható részben a borító, – sajnos a...
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleménye Budapest, 2019. február 21., csütörtök (OS) - Mától adható be az előadó-művészeti többlettámogatásra vonatkozó igénybejelentés Az előadó-művészeti szervezetek...
Ha még valaki nem tudná a Földes Gimnáziumban érettségiztem, s éppen a negyedik H. osztályba jártam, amelynek az osztályfőnöke Hevesi Attila volt. Ki...
Még nagyon kis gyerek voltam amikor egyszere az iskolánkban is bemutatkozott Pataki Feri bácsi a nagy fejszámoló művész. Ez akkor volt amikor ezeket...
Kiszabadult a szellem a palackból. Ma már bárkit lehet sértegetni, szapulni, lejáratni, rágalmazni büntetlenül, nyilvánosan. Az internet segítségével. Noha magam is a szabad...
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház EFOP-2.2.18-17 kódszámú „Betegbiztonság növelését célzó komplex infrastrukturális fejlesztések az egészségügyi ellátórendszerben” című...
A Városgazda üzemeltetésében lévő Miskolci Állategészségügyi Telep 148. alkalommal tartja meg nyílt napját október 2-án szombaton, 10:00 és 14:00 óra...
Elég öreg vagyok ahhoz, hogy emlékezzek – Miskolcon már nem először reménykedtek egy autógyár megtelepedésében. Valamikor a rendszerváltás hajnalán a diósgyőri gépgyár előtt...
Az okostelefonok többsége erős igénybevétel esetén melegedni kezd. Azt, hogy nem elhanyagolható jelenségről van szó, mutatja, hogy a hátlap hőmérséklete bizonyos modellek esetén...
Szeretem a különleges élelmiszereket. A szarvasgombát ala natúr még sosem kóstoltam. Állítólag aranyáron mérik, s csak éppen, hogy tesznek belőle valamennyit amire ráírják...
Világéletemben szerettem piacozni. Gyerekként ki nem hagytam volna, hogy ne kisérjem el Édesanyámat. Aki igazában a Búza téri platzon érezte jól magát. Mindig...
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. a Keletbükki Erdészeti Igazgatóság területén rendezte meg „Az Év Erdésze – 2024.” elnevezésű házi versenyt, amely válogató is...
Hosszú betegség után 88 esztendős korában elhunyt Eisner Rudolfné , született Halász Ilona vasdiplomás fizika -kémia szakos tanárnő. Hamar követte szeretett párját Rudi...
A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség...

