SzántóGráf

Áldott békés Húsvéti Ünnepet Mindenkinek – megtört a posta monopóliuma – SMS után az internet

Köszönöm a húsvéti jókívánságokat és hasonló szépeket, kellemes békés ünnepeket minden Olvasómnak  a világban. A pápa Őszentsége ezt legalább 64 nyelven képes elmondani. Emlékezetem szerint mi ebben a sorban az első húsz között vagyunk.

Valamikor ilyentájt szokás volt üdvözlő lapot küldeni a családban és az ismerősöknek sőt még a szomszédoknak. Édesanyám össze állította a mindenkori aktuális listát majd közösen kiválasztottuk a lapokat a Széchenyi út 62 szám alatti  papírboltban. Ettől alig száz méterre laktunk. Bélyeget Kati nénitől vettük a Kazinczy utcai kis trafikban, ott ahol később a Rinderóra volt. Ezeket nem lehetett a véletlenre bízni nem vittem a sarki postaládába, gondos címzés megírás után magam adtam fel a postán. Persze olyan sose volt, hogy valaki ne maradt volna ki. Így ha kaptunk egy olyat akiről mi megfeledkeztünk – általában édesapám edelényi rokonairól – akkor futás volt, nekik is feladni egyet. Miskolcon ez egyszerűbb volt, címzés, bélyegezés majd este magam vittem ki és dobtam a levelesládába.  Gyanús lett volna ha a bélyeget megtakarítjuk ezekről.

Majd ugye lett az SMS üdvözlet és újabban az internetes jókívánság. Hogy mi jöhet még ki tudja…

Tehát még egyszer – Kellemes békés boldog húsvéti ünnepet Mindenkinek!

Exit mobile version