SzántóGráf

Az ukrán hadiipar megkezdte a NATO-szabványra történő átállást

A napokban az ukrán „UkrOboronProm” helybenhagyta azt a tervezetet, amely az ukrán hadiipar megreformálására és szabványosítására vonatkozik, a tervezet 2015-2018 évekre vonatkozóan írja elő a NATO szabványra történő átállást az ukrán hadiipari komplexum számára -jelentette be a szervezet sajtóképviselete. A közlemény szerint az átállás elvi és gyakorlati aspektusai a március 31-én kezdődtek az Ukrajna és a NATO közötti egyeztetésen kerültek kidolgozásra, ahol elsősorban a szabványosítás és a logisztikai kérdések kerültek egyeztetésre.

A szervezet képviselői kijelentették, hogy a NATO-val közös szeminárium eredményei alapján készült el az említett tervezet, és elsősorban az „UkrOboronProm” munkatársainak, valamint Védelmi Minisztérium és az ukrán hadsereg vezérkarának képviselőinek előképzését foglalja magába. A dokumentum előírja a haditechnika gyártására vonatkozó modern irányítási mechanizmusok kialakítását és ellenőrzését a NATO előrásainak megfelelően. Korábban az „UkrOboronProm” már kézhez kapta a NATO-ban alkalmazott logisztikai szabványok előírását, (NATO Master Catalogue of References for Logistics), amely az ukrán hadiipar segítségére lehet az alkatrészek gyártási és raktározási folyamatának követésében.

A tervezet végérvényesen likvidálja a különleges kialakítású fegyverrendszerekre vonatkozó, az évtizedek folyamán felgyülemlett tervezési és gyártási tapasztalatot, amelyek még a szovjet időkből maradtak vissza Ukrajnában, s így gyakorlatilag a ukrán hadiipar a NATO „összeszerelő műhelyévé” és piaci megrendelőjévé válik.

Forrás: Rusvesna

Exit mobile version