Kampány van, mondanák a rossz nyelvek.Elnök úr dolgozik. Heisler András a MAZSIHISZ jelenlegi elnöke – az eddigiek közül a legeredményesebben teljesítő nemcsak ilyenkor , már több alkalommal vett részt a vidéki zsidó temetők rendbetételében. Weisz Péter gyöngyösi elnök a tanú rá, hogy Heisler úr a fiatalokkal együtt szívesen vesz részt ezekben a munkákban. Most éppen a gyöngyöspatai felé vezető út menti zsidó temetőt takarították meg.
Szántó István
Related article
Lakásfenntartási támogatás – hasított tűzifa
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési támogatás és az önkormányzat által nyújtott egyéb szociális ellátások helyi szabályairól szóló 2/2015.(II.10.)...
Kerényi fotó – borítékolom, újabb bombariadó lehetett
Drótpostán jött Laci képe, Miskolc belvárosa, a bank előtt ismét rendőrök , mentők, s tűzoltók álltak ma délután. Ezek szerint a bombával fenyegetőző...
Riport: a francia elnök felhívta Bennettet a kémszoftver kivizsgálása miatt
ujkelet.live A 12-es csatorna szombat esti riportja források megnevezése nélkül arról számolt be, hogy Emmanuel Macron francia elnök személyesen vette fel a kapcsolatot...
A Skoda gyárból jelentkezünk – ilyen volt az első Szuperb
Nem éppen kronologikus sorrendben rakom ki a képeket. Mentségemre , a mai napon legalább hatszáz kilométert vezettem, utaztam míg eljutottunk a Mlada Boleslavi...
Lehet inni a bőrére – nem rezgett a léc, de a migránsok apasztották a népszerűségét – a germán mozdony nélkül nem dübörögne a gazdaság
Gratulálok Merkel győzelméhez. Ma már nyugodtan ihat a nagy medve bőrére. Igazából a választások előtt sem volt oka nyugtalankodni. A tét csupán annyi,...
A felelős felelőtlenek…. jön a Heti agymosó
A szavaim felelőssége, a tetteim felelőssége az életem felelőssége. Ki miért felelős az életében, a párkapcsolatában — honnan indulunk, hova...
Adventi köszöntő
Az adventi idő egyik sajátságos zsoltárának tekinthető a 130.: „A mélységből kiáltok, Uram, hozzád”. Bűnbánati zsoltárról van szó, amelyet a Jeruzsálemi zarándoklat alkalmával...
Lassan becsengetnek – nem kell már csomagolni – csak a pénzt kell leperkálni
Ilyenkor bezzeg az én időmben már megvettük a tankönyveket és a füzeteket. Szorgosan sorakoztam. válogattam a Széchenyi út 54. szám alatti papírüzletben. Három...
Riport: Izrael felkészült az ukrán zsidók evakuálására szükség esetén
ujkelet.live Egy vasárnap esti médiajelentés szerint az izraeli kormány felkészült arra, hogy egy lehetséges orosz invázió esetén ukrán zsidók tízezreit evakuálják. A Haaretz újság tájékoztatása...
Balesetmegelőzés csúcstechnológiával – egy kűtyű ami nagyon kell
Engedje meg, hogy röviden bemutassunk Önnek egy olyan rendszert, mellyel amellett, hogy óvhatja munkatársai, szerettei biztonságát jelentős költséget takaríthat meg. Ez a Mobileye,...
Ritka mint a fehér holló – Miskolc legpatinásabb patikája Tihor Attiláé – reméljük hamarosan újra nyitnak – egy apró tévedés nyomán
Nos, ha valaki tudja , hogy mire képes a média akkor az én lennék. Mi képesek vagyunk bárkit a földbe döngölni ha úri...
Négylábú hősöket keresünk – köztünk élnek – egy vakvezető= egy új élet
A hétköznapi hősök közöttünk élnek. Ha jobban körülnézünk, akkor talán éppen a lábunknál vagy az udvaron „kallódnak”. Őket keresi most a Profession.hu segítségével...
Ánizsszagú fagomba – észre se vettem – állítólag ehető és finom- sokáig kell főzni- ideje lenne megkóstolni-egyelőre még csak ott tartok, hogy előkóstolókat keresek
Megismétlödött a hétköznapi csoda. Most éppen egy másik kedves szomszéd vette észre, hiszen számunkra ez természetes. A házunk előtti fa újra fagombát termett. ...
Komoly változás a Balatonnál: lassan rá sem fogunk ismerni kedvenc tavunkra
A Balaton kezdi kinőni a „csupán egy nyaralóhely” státuszt. Egyre több szezonon kívüli rendezvényt, kirándulós és szabadidős programot találunk. Egész évben nyitva tartó...
Hogyan lettem veterán újságíró – mit válaszolt Alaszkai Zoltán Miskolc jegyzője – kölcsönös a tisztelet
Utána néztem, mit is jelent a veteránjelző. Kiöregedett katona, öreg harcos, aki földet kapott. Igaz, időközben sokszínűbb lett ez a kifejezés, hiszen nemcsak...
Bánhorvátiban ünnepelt a megye – Szent István intelmei, hit, függetlenség – az egyetemes erkölcsi értékek tisztelete
A hagyományokat folytatva a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat államalapító Szent István király tiszteletére egy települési önkormányzattal tartott közös, ünnepi közgyűlést, amelynek pénteken Bánhorváti adott...
A szerencsét hozó dzseki – szaltózott a szaftos eszcájg – a főúr fizetett mint a katonatiszt –
Ez egy különleges fotó, s hogy, hogy nem most leltem rá. Elég volt rápillantanom a kétszínű dzsekimre és már is minden eszembe jutott....