SzántóGráf

A Magyar Telekom 2015. első negyedévi eredményei

A Magyar Telekom ma közzétette 2015. első negyedévre vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit.

 

Főbb eredmények:

 

Christopher Mattheisen vezérigazgató így nyilatkozott:

„Örömmel számolok bele arról, hogy működési eredmény tekintetében nagyon sikeres negyedévet zártunk. Csoportszintű bevételeink 3,3%-kal nőttek az előző év első negyedévéhez képest a mobil és energia üzletágak jó eredményeinek köszönhetően. A 4G hálózat magyarországi és nemzetközi fejlesztésébe a tavalyi évben fektetett erőfeszítéseinknek köszönhetően jelentősen nőttek a mobil szélessávú és készülékértékesítési bevételek. Az energia üzletágban nyújtott kedvezmények módosítása is elősegítette az általános fedezeti szint növekedését, és a személyi jellegű költségekben elért 4,8%-os csökkenés is segítette a csoport EBITDA emelkedését.

A szegmenseket tekintve a bevétel-növekedés elsősorban a Telekom Magyarországnak köszönhető, ahol éves szinten 6,9% volt az emelkedés. A magyar lakossági és kis és közép-vállalati előfizetők körében tovább tudtuk növelni a mobil előfizetők számát 2%-kal, az egy ügyfélre eső átlagos bevételt (ARPU) pedig 4%-kal. A mobil adatszolgáltatásokból származó bevételek közel 16%-kal nőttek a rendkívül vonzó, iPhone6-ot is tartalmazó készülékportfóliónak, valamint a 4G hálózat kiterjesztésének köszönhetően, amit elősegít a Telenorral kötött hálózatmegosztási együttműködés is Magyarország vidéki régióiban. Megőriztük vezető pozícióinkat a magyar vezetékes piacokon és a sikeres – magasabb csomagokba történő – ügyfélterelő kampányoknak köszönhetően az előző év első negyedévihez képest magasabb egy ügyfélre jutó átlagos szélessávú internet és TV bevételt (ARPU-t) értünk el.

A lakossági szegmensben elért nagyon kedvező eredményeket azonban részben ellensúlyozta, hogy a mobil piacon tapasztalható erős verseny kedvezőtlenül hatott a nagyvállalati előfizetői bázisra, aminek következtében ezek esetében csökkent a mobil ARPU. A T-Systemsnél tovább folytatódott a vezetékes ügyfélszám csökkenése, de kismértékben tudtuk növelni a fedezeti rátát a rendszerintegrációs és IT tevékenységünk esetében, amihez alacsonyabb személyi jellegű költségek társultak. Macedóniában ugyanakkor jóval alacsonyabb mértékű bevételcsökkenést tapasztaltunk a korábbi negyedévekhez képest, annak köszönhetően, hogy a mobil piacon továbbra is a stabilizálódás jelei érzékelhetőek. A mobil bevételek és az EBITDA tekintetében a korábban tapasztalt kétszámjegyű csökkenés lelassult, továbbá bíztató a mobil adatszolgáltatásokból származó bevételek 25%-os növekedése is, ami részben a karácsonyi kampány januári sikeres meghosszabbításának köszönhető. Montenegróban azonban az SMS és a feltöltőkártyás mobil bevételek csökkenésén túl a vezetékes hang és szélessávú Internet szolgáltatásokra nehezedő szabályozói nyomás is változatlan maradt, ami összességében 8%-os bevételcsökkenéshez vezetett.

Előretekintve, továbbra is kiemelkedő 4G ügyfélélményt nyújtunk ügyfeleinknek és elindítunk egy, a nagysebességű vezetékes internet hálózat magyarországi átfogó fejlesztését célzó programot. Az újgenerációs hálózat fejlesztését külföldi leányvállalatainknál is végrehajtjuk. A következő negyedévekben nagyobb hangsúlyt fektetünk majd a marketing-tevékenységünkben a vezetékes-mobil konvergens (FMC) termékekre a Csoport minden szegmensének stratégiájában.

Pénzügyi céljainkat tekintve EBITDA és Capex célkitűzéseinket változatlanul fenntartjuk. A lakossági gázpiacról idén augusztustól való kilépés következtében, valamint amiatt, hogy – ahogy korábban bejelentettük – 2015 második felében vegyesvállalatot alapítunk az üzleti ügyfelek energia-szolgáltatásokkal való kiszolgálására, és ennek eredményeit a jövőben nem konszolidáljuk, a 2015-ben várt bevételünk megközelítőleg a tavalyi évi szinten fog maradni.”

 

A Magyar Telekom 2015. első negyedévi eredményeiről részletesen a társaság honlapján (www.telekom.hu/rolunk/befektetoknek) és a Budapesti Értéktőzsde honlapján (www.bet.hu) olvashat.

 

Exit mobile version