SzántóGráf

A biztonsági bácsi szívatott – egyszerre csak egyet húzhatok – illegalitásban a TIGÁZ – nincs pénzük megállító táblára – piros pontot az ügyintézőknek -bársonyos rendszerváltás a vizműveknél

Egy hetesre terveztem , végül három nap alatt sikerült szeretteim közműszámláit átíratni. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, sok egyéb megpróbáltatásnak leszek kitéve ezért alaposan felkészültem. Minden fontos, kérhető okiratot begyűjtöttem. Kezdtem az ÉMÁSZ irodával. Nos, két nap alatt mamám villanyszámláját, online rendezésben átírták. Küldtem a halotti bizonyítványt, az utolsó számlát és a tulajdoni lapot. Mondhatom postafordultával jött a válasz, minden rendben. Igaz előtte voltam a Dózsa György úti székházban ahol egy paksaméta kitöltésre való papírt kaptam, de végül ettől megkíméltek. Brávó.

A miskolci vízmű Arany János utcai ügyfélszolgálata viszont nem kóser. Már tegnap kezdődött, a biztonsági emberke nem akarta, nem engedte, hogy egyszerre két számot húzzak. Hiába mondtam, hogy egyszerre mamám és anyósom számláit kell átvezetni.Egyszerre nem megy. Szabály, az szabály. Megalkotta az öntörvényét. Másnap már családostul mentem vissza, s meg se próbálkoztam a dupla húzással. Na, erre a kedves ügyintéző hölgy beintett, egy sorszámra csak egy ügy mehet. Újra húztam, újra vártam, mert ugye rendnek kell lenni.  Ha már náluk nincs. Ugyanis, kiderült, a vízműveknél rendszerváltás folyik. Alig akartam elhinni, de megnyugtattak csak a számlázásban. Tehát a régi rendszer már nem az új meg még nem működik. Tehát csak rábólintottak, hogy minden oké, a név cím átírva. A biztonsági manusz, aki a sorszám húzót felügyeli nagyon élvezte, hogy  kétszer egymás után lóvá tudott tenni.

Majd jött a TIGÁZ. Ki tudja, hol van az irodájuk.Nekem csak annyit mondtak, keressem az Adidas bolt mellett. Széchenyi út 56, az udvarban ahol valamikor az IBUSZ és a MIK volt. Semmi tábla nincs az utcán, állítólag nem engedik mert a ház műemlék. A kirakós reklám meg fizetős, s miből is telne egy ilyen luxusra az energia szolgáltatónak. Tehát ha hadd keresse őket az aki fizetni szeretne.

Viszont jár nekik egy piros pont. Ott ugyanis az ügyintézők gyorsak és kedvesek voltak. Jelentem büszkén, az egy hetesre  tervezett projekt rekordidő alatt megvalósult. Adminban jó vagyok.

Ki ne hagyjam. A kormányablakban kitűnő szolgáltatás, hogy ezer forintért rögtön bele leshetünk a nem hivatalos tulajdoni lapba. Ennyi, semmi több. Kinyomtatni ugyanis nem lehet. Ott kukkolhatom, s ha ügyes vagyok, otthon a saját jelszavammal kinyomtathatom. Na miért nem lehet ott helyben, esetlen plusz pénzért? Senki nem tudta megválaszolni.

Exit mobile version