SzántóGráf

Tehéngyomor PH-szonda, víztakarékos zuhanyozást segítő app, térkép alkalmazás kerekesszékeseknek – Jön az idei TechShow!

Idén hetedik alkalommal rendezik meg a Magyar Innovációs TechShow-t (angol rövidítésével HITS-et), ahol a digitális ipar hazai újdonságait és legizgalmasabb fejlesztéseit ismerhetik meg az érdeklődők. A rendezvény főszponzora, a Magyar Telekom, ezúttal mobiltechnológián alapuló, valós idejű betegirányító és erőforrás allokáló rendszerét mutatja be a TechShow látogatóinak.

 

A Magyar Innovációs TechShow-t május 26-án az Akvárium Klubban rendezi meg a Mobilitás és Multimédia Klaszter. A TechShow közel 20 kiállítóját egy nagyvállalati döntéshozókból, IT-szakemberekből, befektetőkből és a szakmédia képviselőjéből álló zsűri választotta ki a jelentkezők közül. Újítás, hogy a kötetlen légkör érdekében idén az amerikai konferenciákon közkedvelt színpadi beszélgetések (vagyis “fireside chat”-ek) formájában zajlik.

 

Az idén bemutatott innovációk között találkozhatunk például a 5Litres alkalmazással, amelynek segítségével kényelmesen lezuhanyozhatunk az átlagosan használt vízmennyiség egy tizedéből. Többek között ott lesz a Route4u is, amely a kerekesszékes közlekedést segíti a felhasználók által automatikusan generált térképekkel. A Moow egy egészen különleges eszköz és alkalmazás, amely a tehenek gyomrának PH-értékét ellenőrzi egy szonda segítségével, így még időben kiderül, ha egy tehenet az elsavasodás veszélye fenyegeti, ami a leggyakoribb halandósági ok ezeknél az állatoknál. És a szintén nagyon kreatív ötleten alapuló Beerides is bemutatkozik, amely egy az utazások alkalmával a reptéren hagyott autók hasznosítását segítő alkalmazás.
Krascsenics Roland, a Magyar Telekom non core üzleti területek igazgatója elmondta: „Innovatív szolgáltatóként fontosnak tartunk minden olyan kezdeményezést, ami hozzájárul a magyar technológiai ötletek hazai és nemzetközi érvényesüléséhez. Ezért támogatjuk a kezdetektől fogva főszponzorként az ország legnagyobb tradíciókkal bíró startup eseményét. Emellett a TechShow az inspirálódásra, új üzleti irányok felfedezésére, új partnerségek megtalálására is kiváló terep.“

 

A Telekom egyik e-egészségügyi szolgáltatását mutatja be az eseményen. A fejlett mobiltechnológián alapuló, valós idejű betegirányító és erőforrás allokáló rendszer célja, hogy fejlett informatikai megoldással támogassa az egészségügyi intézménybe érkező páciens ellátását az intézménybe érkezéstől a távozásig. Emellett jelen lesz a Deutsche Telekom 8 közép-kelet-európai tagországában meghirdetett Üzleti Appok versenye is, ahol a legjobb, kifejezetten üzleti ügyfelek számára fejlesztett innovatív, Internet of Things (IoT) alapú megoldásokat keresik. A Kitchen Budapest, a Telekom innovációs és inkubációs laborja pedig a Talent programja keretében inkubált YoUniverse csapat fejlesztését, egy agyszenzorokkal vezérelhető csocsót fog bemutatni a TechShow-n.

Exit mobile version