SzántóGráf

Damu Roland kitálalt – a könyvét akár be is tilthatják – A miskolci sajtókirály – az első miskolci mű amelyet zároltak – a birodalom visszavág

Megesett aminek meg kellett történnie. Megmondom, hogy kedvenc sorozatom a Jóban rosszban és ebben a filmben Roland szerepe volt a legvisszataszítóbb. Egy meglehetősen negatív figurát alakított. Tökéletesen tudott azonosulni a szerepével. Ilyenkor a néző elhiszi, hogy a való életben is ilyen ellenszenves lehet a Damu művész úr. A története ismert, aligha kell elmondani, erőszakossága miatt börtönbe került és erről most egy szaftos könyvet írt. Ebben Palácsik Timea, pardon Vajna Timea is külön fejezetet kapott. Feltehetően per lesz ebből és meg lehet, hogy a könyvet betiltatják a sértettek.

Joguk van hozzá, bár saját esetemből okulva ennek sok értelme nincs. Mire elérik ezt az ítéletet addigra annyi példányt eladnak amennyi bőségesen kárpótolja a szerzőt . Hogy honnan tudom…. nos nem titok, egy volt kollégám valamikor a régmúltban összefércelt egy könyvet rólam. A címe a miskolci sajtókirály, címmel. Egy jó szót se vesztegetett rám. Szép a borítója , nekem s van belőle néhány példányom. Hogy mi miért történt, majd egyszer azt is elfecsegem. Nem nő van a háttérben. A szerző Frisovszky Tibor nyugodjon békében életéből hat esztendőt vesztegetett rám.  Szerintem nem értem annyit, hogy egy könyvre való bűnlajstromot szerkesszen rólam.  Természetesen a könyv kiadását nem akadályozhattam meg viszont az ügyvédem elérte a betiltását. Ennél jobb reklámot még könyv nem kapott, főleg ilyen mű.Vitték mint a cukrot és el is hitték ami benne volt. Mert az emberek már ilyenek.  Abban hisznek amit hinni szeretnének.

A lényeg a könyvet , a maradékot elkobozták, s hogy mi lett a sorsa már nem tudom. Bezúzták vagy a rendőrök rongyosra olvasták , sose tudom meg. Szegény Tibornak ez nagy vesztesség lehetett. Bár , megtörténhet, hogy ezt a projektet valaki finanszírozta.

Majd volt egy tárgyalásunk amelyre egyikőnk ügyvédje se jött el.  Senki nem tartott vissza, hogy szóba elegyedjünk. Már akkor tudtam, Tibor nagyon beteg.  Beszélgettünk, s ajánlottam, fejezzük be ezt az áskálódást. Mindkettőnk ügyvédje már elég jómódú, rajtunk meggazdagodtak, béküljünk, legyünk barátok. S ha még van benne tüske azt egyenként kihúzzuk. Végül az ügyvédje előtt írásba foglaltuk a szándékot .

Tibor nem sokkal később elhunyt. Többen jelezték a szörnyű hírt, kíváncsian miként reagálok rá. Őszintén sajnáltam. Bár az életem egy részét megkeserítette – nemcsak nekem még néhány kollégának is -letaglózott a hír. Volt idő amikor a pokolba kívántam, de a halálát sose. Egy kipróbált barátomat vesztettem el. Egy olyat aki az első és az utolsó könyvét rólam írta. S mindegy, mit csak írjanak rólunk – vallom máig is.

Szóval Damu Roland könyvét is lehet, hogy betiltják. Az internet világában ez ma már hülyeség. Vagy maga a hír egy jó reklám?

 

Exit mobile version