SzántóGráf

Ha kitalálta mit lát már is megnyerte – magyar patent s nem kellett Zsiguliéknak – a szépséghibás gyorsabban jött meg

Na kedves Olvasók , ez micsoda?

Ha nem tudja, akkor nagyon fiatal. Könnyítésül, ez a herkentyű nem volt olyan vészesen drága. Magyar találmány és több ezer forintot lehetett vele megtakarítani. Az autósok kedvelték sőt ragaszkodtak hozzá.

Ismertem a pesti gyártóját, kitalálóját. Speciális kipufogókat is készített. Érces hangúakat, sportosokat és az akkori viszonyok között – a nyolcvanas években – már kő gazdag lehetett. Az autó alkatrész kereskedők már hajnalonta ott ácsorogtak a műhelye előtt a szállítmányért.

Elárulom. Persze ha volt Zsigulija, úgy is tudja.Valamikor ezeken az eredeti Fiat licenc alapján készülő autók elefánt fülein ragasztott kapcsok voltak. Ezzel persze nem sokra mentünk. Hiszen egy apró porcelán cseréppel is apróra lehetett zúzni a szélvédőt vagy bármelyik kocsi ablakot.  A tolvajok égő szivart nyomtak a ragasztós kapocshoz ami rögtön levált s a kis ablakon keresztül szabad volt az út a jármű kifosztásához. Lopásához.

S akkor jött egy magyar mester, aki megalkotta ez a biztonsági zárat, s ettől kezdve már csak durva módon lehetett feltörni a Zsigulikat. Nem is értem, hogy a gyár miért nem vásárolta meg a patentot és miért nem ezzel szállította az autókat.

Aki persze ezt nem érti, ne is törje a buksiját. Minek vették volna meg, amikor az autókat előre hat évre kifizették. Jó esetben négy évet kellett várni egy tűzpiros vagy egy fehér Ladára. Szépséghibásat két évre adtak. Olyat ami rakodás közben megsérült vagy leesett a trélerről.

Mondanám – aki elsőre megfejtette mit lát – megkapja jutalmul ezt a bigyót.

Exit mobile version