SzántóGráf

Nagy melegben meleget mértünk – a rázós ügy megoldódik – mindenki segített, Szolink. ISTA és a MIHŐ – mi legyek ha ezt értem

Lottóház harmadik emelet. Tetszenek látni? Ez a második molinó Miskolcon, a városban ami a szantograf portál reklámozására lett kirakva. Az elkövető Török Ferenc dekoratőr barátom, a legjobb mester a szakmában. Csodákra képes. tessék elképzelni, hogy milyen nehéz volt kihelyezni ezt abban a magasságban.

Na, de nem is erről akartam írni. Panaszkodtam a minap, hogy ebben a házban egy lakásban nem sikerült leolvasni a felhasznált hőmennyiséget. A törvény, a legújabb ilyen esetben azt írja elő, hogy a lakás tulajdonosát, bérlőjét büntesse meg. Azaz két és félszeres szorzóval állítson ki számlát a távhőszolgáltató.

Mint elsírtam, rokonunk váratlanul elhunyt és a hőfogyasztást mérő nem tudott bejutni  emiatt 100 ezer forintos számlát küldött a MIHŐ.

Nos örömmel jelentem, hogy a panaszom, a sérelmem rendkívüli gyorsasággal meghallgatásra talált. Tegnap még a közös képviselet, a Szolink Bt irodájában próbáltam kibogozni az ügyet miután a MIHŐ egy meleg hangú válaszlevélben sajnálkozott, sok mindent nem tehetnek. Hiába velük vagyok szerződésben, hiába a posta címemre küldik a számlát, az ISTA ( aki nem tudná országosan ők mérik le mennyi meleget használtunk) és a közös képviselet együttes erővel orvosolhatja a gondomat.  A MIHŐ legfeljebb egy részletfizetési egyezséget tud ajánlani, ami persze szép gesztus, de nem az igazi. S csodák csodája, ma délután az ISTA házhoz jött, s helyre tette a dolgokat. S pénteken már le is jelenti a közös képviseletnek, amely új felosztást küld a MIHŐ részére. Ezzel az ügy  – egyelőre úgy tűnik – jó emberek segítségével hamarosan lezárul.

Amit viszont jó megjegyezni – ma már az ISTA úgy képes mérni, hogy a lakásba nem teszik be a lábukat. Rádiósvezérlő egységeket telepítenek a radiátorokra – ami potom hat ezer forint lakásonként – és mindenki észrevétlenül teszi a dolgát. Ehhez persze a társasház valamennyi lakásában ezt a fajta technikát kellene alkalmazni. Megérné.

Más, nézegetem az elszámolásokat. Kutya legyek ha ezt valaki érti vagy képes leellenőrizni. A gáz és az áram számlák se valami egyszerűek de a hőfogyasztás adatainak kontrollálása szinte követhetetlen. Ja, most nem szabad bántani az ISTA -t.

Exit mobile version