SzántóGráf

Kasszasikernek látszik – a drogmaffia lesz a producer – a báró kimotorozott az alagúton át – precíz mérnöki munka volt

Itt élt és munkálkodott a lebukott mexikói drogbáró. Elég sanyarú körülmények között tengette a mindennapjait. Mígnem egyszer csak megnyílt alatta a föld, ott a zuhanyzó alatt és kitárult előtte a nagyvilág.A csoda úgy keletkezett, hogy a börtöntől másfél kilométerre egy alagutat ástak, s abban egy sínen járó speciális motorral eltakarították a földet . S a mérnöki pontosságú munka eredményeként pontosan a báró cellájába bukkantak fel . Szinte hihetetlen, műszaki bravúr amit ott műveltek. Észrevétlenül.

Bezzeg nálunk amikor a Keletinél két felüljárót kellett összeilleszteni , a szabadban, majdnem húsz centis eltéréssel  találkozott a két hídszerkezet. Vajon mi lett volna ha a bányászok utat tévesztenek és a börtön igazgató szobájában bukkannak fel. Szóval ez a műholdas GPS vezérlés  Mexikóban még a föld alatt is működik.

Egyszerűbb lett volna egy helikopteres kimentés, olyan mint a filmekben is szokás, de ez itt már lehetetlen volt. Ugyanis korábban kétszer már ezt eljátszották és azóta légvédelmi ágyuk is védik a börtönt.

Az ebből készülő film kasszasiker lesz.  Bár én nem izgulnék  rajta, megsejteném a heppyendet. A jóságos báró úr csak elnyeri méltó jutalmát és szabad lesz mint a madár. Mi meg nyugodtan ballaghatunk haza a vetítésről.

Exit mobile version