A nagy emberek magánya – amikor Obama kiszabadult a Fehér Házból – egy séta a Central Parkban – a slepp mindig liheg a nyomukban

Obama családostul kiruccant. Kirándult, kedve szottyant sétálni egyet a Central parkban. Irigylem. Magam is elbóklásznék ott. Megbámulnám az arra kocogó hírességeket és rájuk is köszönnék. Mint ismerős, hiszen minden filmjüket láttam.

No, de nem ezt is akartam mondani. Engem inkább az érdekelne, hogy miként keletkezett ez az ötlet. Az én szerény verzióm – reggel az oválisban egy jelentést csúsztatnak Barack elnök úr orra elé. Feketén- fehéren ott van a felmérés, apad a népszerűsége.  A stáb összeül és kezdik az agymenést.  Szó szerint angolban így mondják az agyalást. Míg nem bedobja valaki – ki kellene menni az emberek közé. Többen is ráharapnak. Micsoda ötlet, amikor csak úgy betoppant egy eldugott Mekibe és rendelt három hamburgert, s előtte kiállta a sort egekbe szökkent a rajongói tábora. Nosza, nézzünk valami új helyszínt. Állandóan csak nem járhat a Mekibe, még elhízik ez a párduc testű jó ember.

Megvan bolyong egyet – csak úgy spontán a New-Yorkban a Central Parkban. A tévések, az újságírók embargósan kapnak egy fülest, hogy arra jár majd egy fontos ember, legyenek résen. Közben hatszáz ügynök átfésüli a parkot, nyolcszáz civil rendőr meg elhelyezkedik a fák tetején. S tíz helikopter meg fentről pásztázza a az altalajt.

Majd jön a család. Kísérőkkel. Elől az Elnök maga vezeti a cserkész csapatot. Időnként megáll és úgy tesz mintha fülelne. Halljátok ezt a gyönyörű madár csicsergést – kérdezi. A válasz kórusban, oké halljuk. Csodálatos. Gyerekek, holnap az egész világ erről beszél majd.. Ha egyszer szabad leszek még egyszer kijövök . Ám akkor Ti nem jöttök velem.

Szóval így történhetett. Szerintem.

Jut eszembe, Kádár János egyszer egy kiállításra minden áron gyalogosan akart elmenni a Fehér Háztól ( ez a volt az MSZMP párközpont székház neve) az Erzsébet hídig. Tehát a Margit hídtól sétált át a városon.  A tévé valahogyan rajtakapta, mindenki láthatta, ahogyan slepp mögötte liheg. A nagy tanulság, hogy minden nagy ember időnként egy kis magányra vágyik. Persze nem ilyenekre.

S még egy kuriózum. Amikor hajdanán dr. Bodnár Ferencet a megyei pártbizottság első titkárát hiphop leváltották össze futottam vele a selyemréti villamosmegállóban. Azt hittem, hogy délibáb. Őt a megye első emberét el se tudtam képzelni gyalogosan.  Mindannyian azt hittük , egy kentaur és négy radiál gumin közlekedik. S már megismert. Akkor már tudtam, nem kell megcsípnem magam, nem álmodom. Megkérdezte mi a különbség az egyes és a kettes villamos között és hol kell átszállni a Zsigmondi utca felé. Kioktattam. persze nem úgy min ő maga , korábban sokszor.

Egyébként előtte még elképzelni se tudtuk, hogy csak így elvegyülhet a pórnép soraiban.