SzántóGráf

Kimaradt az életemből – státuszszimbólummá nemesült – ha nem nyílt megrázták

Ha hiszik ha nem ez a fajta szuper redőnyős tolltartó igazi státusz szimbólumnak számított annak idején. Abban az időben amikor én még az iskolapadot koptattam. Emlékeim szerint nagyon drága volt, lehetett 24 vagy 28 forint és nem mind volt a Széchenyi út 54 szám alatti írószer boltban. Nekem sosem volt ilyen. Pedig nagyon szerettem volna egy ilyet. Tetszett, ahogyan megpörgették a felső rolót és már is kinyílt a szerkezet. Számomra ez maga a csoda volt.

S akkor nekem egy olyan  műbőr szemüveg tartó szerű csehszlovák tolltartóm volt. Egyébként ahogy ma elnézem , ez a rolós egy igazi kézi munkával készülhetett. Gépesíteni nem lehetett ennek a gyártását.

Azt tudom, hogy tökéletes volt. Bár megesett, a radír elmozdult és befékezte a rolót és nem nyílt ki. Ilyenkor rázni kellett, s minden helyre jött.

Ha tudnak ilyenről vevő lennék rá.

Exit mobile version