SzántóGráf

Celebcunami Mezőcsáton – kedvelik a retro strand nyugalmát – castingolnak egy új vetélkedőhöz – rákattantak a slambucra és a csülökpörköltre

Ma nem fotózhattam a mezőcsáti strandon. Igaz, nem is azért mentem oda. Ha szombat akkor slambúc. Hogy mellette még néhány tempót is lehúzok az csak hab a tortánt. A tilalom oka – sikerült megfejtenem – a fővárosi celebek kiszúrták, ez az hely ahol kellemesen lehet napfürdőzni. Úgy, hogy nem zaklatják, nem figyelik őket és nem kell autogramot osztogatniuk. Nem úsznak melléjük, véletlenül, s nem próbálnak velük barátkozni.

Körülnéztem s tényleg az egyik nagy kereskedelmi televízió ismertje szállták meg a strandot néhány napra.  Egyikőjük szerint csak a nyugalmat és az itteni retro filinget fedezték fel. Mások szerint viszont a következő napokban itt forgatnak majd és egyben castingolnak is. Keresnek bizonyos embereket akiket jó pénzért szeretnének szereplésre bírni.Kérdeztem a strand tulajdonosai, akik sem megerősíteni se cáfolni nem akarták a híreket. Annyit elárultak – titoktartási kötelezettség mellett, hogy  a messziről jött vendégek nagyon elégedettek a strand vendéglő kínálatával. A slambucon kívül a csülök pörköltöt kedvelik. No meg a fürdő sajátosan vidéki hangulatát. Persze ez se sokáig tarthat majd, mert most sokan a Kiskegyeddel a kezükben próbálják beazonosítani a napszemüveggel védett celebeket és családjukat. Nem akarják elhinni, hogy kiket látnak itt most Mezőcsáton.

Exit mobile version