SzántóGráf

Miskolcra, a Herman Ottó Múzeum Képtárába kerül Kövesi István, újlipótvárosi kóser hentesmester műgyűjteménye

– Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy ország-világra szóló szenzációt eredményezett a miskolci autonóm orthodox izraelita hitközség, a helyi múzeumi szakma és a városvezetés együttműködése, lobbija – nyilatkozta a MINAP.HU-nak Kriza Ákos, Miskolc polgármestere.

A Magyar Nemzeti Bank és az Emberi Erőforrások Minisztériumának döntése eredményeként, Miskolcra, a Herman Ottó Múzeum Képtárába kerül Kövesi István, újlipótvárosi kóser hentesmester műgyűjteménye.
Mint ismeretes, az MNB 2014 januárjában indította el műkincs-visszavásárlási értéktár programját, a különböző okok miatt külföldi tulajdonba került fontos műkincsek minél nagyobb hányadának visszaszerzése, valamint a hazai hagyatékokban fellelhető fontos műkincsek itthon tartása céljából.

A program keretében olyan kiemelkedő értékű műkincseket is próbálnak megszerezni a hazai múzeumok számára, amelyek hiánypótlóak, s jelentős mértékben gyarapítják a nemzeti, valamint egyetemes kulturális örökséget.

A napokban jelentették be, hogy a program keretében megvásárolják az örökösöktől az egykori zsidó származású hentes, és legendássá vált műgyűjtő, Kövesi István festménygyűjteményét.

A maga nemében – létrejöttének körülményeit és a gyűjtő személyét tekintve is – páratlan gyűjtemény a magyar festészet 1870-1970 közti korszakának kiemelkedő darabjait – egyebek mellett Aba-Novák, Ámos, Berény, Bortnyik, Derkovits, Koszta, Mednyánszky, Perlmutter, Rippl-Rónai, Szőnyi és Vaszary – főműveit foglalja magában.
A 115 alkotást számláló kollekció 2013-ig gyakorlatilag rejtve maradt a nyilvánosság elől, s letétként kerül a miskolci Herman Ottó Múzeum Képtárába, állandó kiállítás formájában.

Kriza Ákos, Miskolc polgármestere korábban Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, Freund Jenő, a Miskolci Orthodox Zsidó Hitközség elnöke pedig Matolcsy György MNB elnök támogatását kérte ahhoz, hogy a gyűjtemény Miskolcra kerülhessen.
– Miskolc polgármestereként vállaltam, hogy Kövesi István 115 festményt tartalmazó páratlan műgyűjteményét a város letétbe veszi, és állandó kiállításon mutatja be. Hadd köszönjem meg személy szerint is a Magyar Nemzeti Bank Értéktár Program vezetőjének, az MNB alelnökének, Gerhardt Ferencnek, hogy ez a páratlan kollekció Miskolcon találhat otthonra. Elmondhatjuk, hogy a Magyar Nemzeti Bank új értékmentő és értékközvetítő szolgálatának városunk lett az egyik legnagyobb nyertese – hangsúlyozta Miskolc polgármestere.

MINAP.HU

Gratulálunk Freund Jenő Elnök Úrnak!

Exit mobile version