Nem is olyan régen 1969 nyarán, közvetlenül az érettségi után pályát tévesztettem. Azt gondoltam, az újságírónak van a legjobb. Firkál össze vissza, sokat utazik és óriási pénzt keres. Eszembe se jutott, hogy ez is munka. Ha nem is fizikai, de sérvet nem kapni ettől. Egyetlen munkahelyi ártalom a korai agylágyulás.
Döntöttem, ha már tévúton gyalogolok veszek egy írógépet. Ugyanis már akkoriban se fogadták el a kézzel rótt macskakaparást. Választhattam diktálok és égek a gépírónő előtt vagy magam kopogom a gondolataimat. Később vegyítettem, de akkora már megvettem pontosan 1200 forintért ezt a csehszlovák masinát, amit az Északban hirdettek. Igazi nagy szerelem dúlt köztünk, első látásra. Lapos és könnyűnek tettszett. Ráharaptam, nem is sejtve, hogy sokáig sülve-főve együtt leszünk. Úgy tűnt elszakíthatatlan páros leszünk. Adás-vételi szerződést írtunk, ezen a gépen és egy összegben, egy akkori fizetés árán megszereztem. Ma már emlékként őrzöm.
Igen ha beszélni tudna, bajba kerülhetnék. Sokat sokszor használtam. Hordozható, van hozzá egy kecses bőrönd és fiatalabb korunkban mindenhová együtt utaztunk. A tartalék író lappal, indigóval és egy festékes szalaggal.
Majd amikor feltalálták a számítógépet teljesen elhidegültünk egymástól. Lekerült a garázsba és azóta is ott porosodik a polcon. Talán is eladnám.